2024. 04. 17. Szerda Rudolf napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Hazahúzó 01:00

Sport

Az ITM 150 millió forinttal támogatja a Magyar Lovassport Szövetséget

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) 150 millió forintos támogatást biztosít a Magyar Lovassport Szövetség számára.

  • Az ITM 150 millió forinttal támogatja a Magyar Lovassport Szövetséget

"A sportot kiemelt ágazatként kezeli a kormány, ebből mindenkinek ki kell vennie a részét. A magyar lovas kultúra pedig évezredes alapérték, amelynek megőrzéséért és erősítéséért minden eszközzel tennünk kell. A hagyományőrzés és az innováció jól megfér egymás mellett" - mondta Palkovics László miniszter hétfőn, a ünnepélyes aláírást követően.

Az eseményen kapott tájékoztatás szerint a magyar lovassport az elmúlt évek beruházásainak köszönhetően világszínvonalú infrastruktúrával rendelkezik, így az ITM ezt a támogatást külföldi szakemberek bevonására, alkalmazására, nemzetközi csereprogramok, külföldi tanulmányutak szervezésére, illetve a felnőtt és még inkább az utánpótlás sportolók felzárkóztatására szánja.

Lázár Vilmos, a Magyar Lovassport Szövetség elnöke szerint ez a támogatás elérhetőbb közelségbe hozza az olimpiai kvalifikációt, de hozzátette, hogy az ötkarikás játékokon szereplő három szakág közül éppen ott érte csapás a magyarokat, amelyben reális cél lehetett a kijutás a jövő évi, tokiói eseményre.

"A legjobb lovunkat, Chacco Blue-t eladta a magyar tulajdonosa hárommillió euróért, így őt most egy svájci lány lovagolja. Nélküle alaposan megcsappantak az esélyeink" - mondta az MTI-nek a díjugratókról Lázár Vilmos, aki díjlovaglásban és lovastusában kevesebb esélyt lát a kvótaszerzésre.

Magyar lovas az 1996-os, atlantai olimpia óta nem szerepelt ötkarikás játékokon, akkor a lovastusa egyéni és csapatversenyében összesen öt magyar indult. Idén június utolsó hétvégéjén Budapest rendezi díjugratásban a Közép- és Kelet-Európát, valamint Közép-Ázsiát magában foglaló régió egyik kvótaszerző versenyét, melyen a legjobb csapat kijut a tokiói játékokra.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!