2021. március 1.,
hétfő, Albin napja

Az Aranycsapat hátvédjének bravúrja: legyőzte a saját fiait

Magyar Nemzet

2021. február 19., péntek 13:13

Lóránt Gyula, miután menesztették Frankfurtból 1977-ben, egyből a Bayern München vezetőedzője lett.

Az 1977-78-as idényben, az UEFA-kupa nyolcaddöntőjében összetalálkozott a két német csapat. Az első mérkőzést november 23-án Frankfurtban játszották. A Lóránt Gyula irányította hazai csapat 4-0-ra kivégezte a négy világbajnokkal felállt Bayernt – eleveníti fel írásában az Origo.

Ezzel gyakorlatilag eldőlt a továbbjutás. A visszavágóra két hét múlva került sor, de előtte a sorsolás szeszélye folytán a két csapat a bajnokságban is megmérkőzött három nappal később, ugyancsak Frankfurtban. S láss csodát, ismét a Frankfurt nyert, s megint csak 4-0-ra!

Hiába nyerte meg 1975-ben és 1976-ban is a BEK-et a Bayernnel, ezt a hetet nem élhette túl Dettmar Cramer, a müncheniek vezetőedzője.

Egy nappal korábban Lórántot is elküldték az Eintrachttól, amire a mai napig nincs magyarázat. Grabowski, a csapat világbajnok legendája a Frankfurter Rundschaunak azt mondta, hogy a nyers modorú magyar edző egy pillanatig sem tudott kijönni a klub elnökével, a nemesi származású Achaz von Thümennel, aki a patinás frankfurti egyetem vezetője is volt akkoriban. Grabowski minden idők egyik legjobb Eintracht edzőjének tartotta Lórántot, és őrjöngött a vezetőkkel, hogy tartsák őt a csapatnál. Sikertelenül.

A december 7-i, müncheni visszavágóra edző nélkül utazott a Frankfurt. A csapatot Jürgen Grabowski állította össze.

Münchenben kivonultak a frankfurti focisták, s egy kedves ismerőst üdvözölhettek a pálya szélén: Lóránt Gyulát! Ugyanis a Bayern azonnal szerződtette őt Cramer helyére.

Így a magyar edző a világ legmókásabb szituációjába kényszerült: új csapatát a régi ellen kellett felkészítenie… Ugyan Karl-Heinz Rummenigge már a 3. percben megszerezte a vezetést a Bayernnek, de ezt követően Lóránt szembesült azzal, hogy milyen remek csapatot rakott ő össze Frankfurtban. Volt játékosai taktikusan őrizték hatalmas előnyüket, és a hajrában 2-1-re fordítottak, így kettős győzelemmel jutottak a legjobb nyolc közé.

Ám a komédia ezzel még nem ért véget. A müncheni diadal után egy nappal ugyanis bemutatták a frankfurti focistáknak az új vezetőedzőt. Dettmar Cramert…

Az utolsó előtti fordulóban pedig Lóránt Bayernje 2-1-re legyőzte Cramer Frankfurtját. Mindkét csapat várakozáson alul szerepelt a Bundesliga 1977-78-as idényében. A Frankfurt a 7., a Bayern a 12. helyen végzett a bajnokságban. Lóránt Gyula még elkezdhette a következő évadot Münchenben, de már nem fejezhette be. Dettmar Cramert viszont rögtön a bajnokság után elzavarták Frankfurtból.

A magyar vándor ezután a Schalke edzője lett, edzőként ez volt a kilencedik csapata Németországban! Aztán sajnos hamarosan véget ért a pályafutása. 1980-ban visszatért Görögországba, a PAÓK-hoz.

1981-ben az Olimpiakosz elleni rangadó 76. percében szívrohamot kapott a kispadon és csupán 58 évesen elhunyt.

A dél-németországi Endingenben temették el. 2011 májusában özvegye és lánya kezdeményezésére maradványait hazahozták Kőszegre. Az újratemetéssel egy időben a kőszegi múzeum emlékkiállítást szervezett. Lóránt Gyulát posztumusz őrnaggyá léptette elő a honvédelmi miniszter. Emlékére a kőszegi sportpályát Lóránt Gyula sporttelepnek nevezték el.

 

Magyar Nemzet