2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

„A Tottenham készen áll, hogy Európa élcsapatai közé emelkedjen”

Hír TV

2018. március 7., szerda 12:19, frissítve: csütörtök 12:31

Szerdán újabb két meccsel folytatódik a Bajnokok Ligája, a londoni Tottenham Hotspur otthon fogadja a kétszeres győztes Juventust. A két csapat három hete 2–2-es döntetlent játszott Torinóban. A svájci Basel négygólos hátrányból kezd a Manchester City otthonában, itt nem ígérkezik nagy izgalom.

Másodszor juthat a legrangosabb európai kupa negyeddöntőjébe a londoni Tottenham Hotspur. Igaz, a feladat nem könnyű: a kétszeres győztes Juventuson át vezet az út a legjobb nyolc közé. A két csapat három héttel ezelőtt 2–2-es döntetlent játszott Torinóban. Mauro Pochettino vezetőedző azt mondja, csapata most is ugyanazt az arcát mutatja majd a pályán.

„Csodálatos volna negyeddöntőbe jutni, ehhez azonban úgy kell játszanunk, ahogy mindig szoktunk: van, mikor jól, és van, mikor nem olyan jól. A fociban nagyon nehéz folyamatos jó teljesítményt nyújtani, de úgy hiszem, a Tottenham most készen áll arra, hogy Európa élcsapatai közé emelkedjen” – emelte ki a vezetőedző.

A tavaly döntős Juventus nem esett kétségbe az elszórakozott előny után. Vezetőedzőjük szerint bízhatnak az ellenfél hibáiban. „Az egész arról szól, hogy tudjuk kihasználni az adódó lehetőségeket. Szombaton a Lazio ellen nagyon nehéz meccsünk volt, aztán Dybala talált egy lyukat a védelemben a meccs legvégén, és meg is nyerte nekünk a mérkőzést. A Tottenham ellen arra számítok, hogy több helyünk lesz támadni, így több lehetőségünk adódhat majd. Persze a védekezésünkre is figyelni kell” – hangsúlyozta Massimiliano Allegri.

Az este másik meccsén nem várható sok izgalom – a svájci Basel négygólos hátrányból kezd a Manchester City otthonában.

Mindkét visszavágó 20 óra 45 perckor kezdődik.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!