2025. 05. 25. Vasárnap Orbán napja
Jelenleg a TV-ben:

Front

Következik:

Hazahúzó 01:00

Sport

A Mercedes csapatfőnöke szerint Hamilton még több évig a Forma-1-ben marad

Toto Wolff, a Forma-1-es Mercedes istálló csapatfőnöke szerint a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton még évekig ott lesz a Forma-1-ben annak ellenére, hogy a mostani idény nehezen indul a számára.

  • A Mercedes csapatfőnöke szerint Hamilton még több évig a Forma-1-ben marad

 A 37 éves brit pilóta két futam után már 29 pontos hátrányban van az éllovas Charles Leclerc-hez (Ferrari) képest, s a vasárnapi Ausztrál Nagydíjon is csak az ötödik helyről rajtolhat.

    Wolff a PA hírügynökségnek adott interjújában arra a kérdésre, hogy a gyengélkedő Mercedes vajon idejekorán "nyugdíjba" küldi-e Hamiltont, határozott nemmel válaszolt.

    "Csak akkor tudsz elsétálni, ha már nem szereted, amit csinálsz, Lewis azonban imádja ezt" - fogalmazott az osztrák sportvezető.

    "A 40 éves Fernando Alonso még három évig folytatni akarja. Manapság a sportolók már sokkal jobban törődnek magukkal, mint korábban, több tudás is áll a rendelkezésükre az egészség, táplálkozás, orvostudomány terén, Lewis pedig fantasztikus állapotban van. Az életstílusa most rendkívül fegyelmezett és még néhány évig itt lesz" - tette hozzá Wolff.

    Szerinte a mostani helyzet kihívás lehet Hamilton számára, része lehet a Mercedes újbóli felemelkedésének. Az istálló uralta a mezőnyt 2014 óta, az előző nyolc konstruktőri vb-cím az övé lett, az új szabályokkal azonban - egyelőre - nehezen birkózik. A csapatfőnök elárulta, hogy nem sokat alszik, egyfolytában azon gondolkodik, mi lehet a megoldás a jelenlegi helyzetben.

    "Hogy harcolni fogunk-e ismét a vb-címért? Matematikailag nézve szerintem nem, túl lassúak vagyunk. Ez egy figyelmeztetés, ennek nem szabad egy hosszú távú, lefelé vezető spirálnak lennie. Ezért is kell most reagálnunk, elsősorban nem az időeredményben, hanem mentálisan" - fogalmazott Wolff.

Fotó: AFP

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Bajnok lett a Ferencváros

Bajnok lett a Ferencváros

A Ferencváros megnyerte sorozatban a hetedik, összességében pedig a 36. bajnoki címét, mivel 2-1-re győzött a tavasszal mindeddig veretlen Győr otthonában az OTP Bank Liga zárófordulójának szombati játéknapján.
Hankó Balázs: szükség van az MCC-hez hasonló kiválósági központokra

Hankó Balázs: szükség van az MCC-hez hasonló kiválósági központokra

Kellenek olyan kiválósági központok, amelyek a jövő legtehetségesebbjeit képzik, ezt teszi a Mathias Corvinus Collegium (MCC) is szerte a Kárpát-medencében - mondta a kulturális és innovációs miniszter az MCC Közéleti programok és vitaakadémia képzésein részt vevők diplomaosztó ünnepségén szombaton Budapesten.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

A Fehérvár FC esett ki az NB 1-ből

A Fehérvár FC esett ki az NB 1-ből

A Fehérvár búcsúzott az élvonaltól, mivel hazai pályán 3-0-ra kikapott szombaton Debrecentől a labdarúgó OTP Bank Liga utolsó, 33. fordulójában, így az utolsó előtti, azaz 11. helyen végzett.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!