2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

A jövő nagy reménységei versengtek egymással

2015. május 2., szombat 18:21

A Jövő bajnokai program résztvevői léptek rajtkőre a győri uszodában. Az úszószövetség több mint százmillió forinttal segítette a nyugat-dunantúli régiót, amiből jelentős összeget költöttek az utánpótlásra.

A jövő nagy reménységei versengtek egymással a győri uszodában. Tíz pályán több mint 200 gyermek küzdött meg a féléves, országos felmérő keretében. A Jövő bajnoki programban szereplő fiatalok léptek rajtkőre. A programba nyolc régióból válogatják a gyermekeket, régiónként legalább 30 fiatal kerül be. Fejlődésüket folyamatosan figyelemmel kísérik.

Az utánpótlás-kapitány szerint a program sikerességét az mutatja majd meg, hogy mennyien jutnak el a világ élvonalába. „Ez nem azt jelenti, hogy a 240 gyerek mindegyike, bár szeretnénk, ha mindannyian a legjobbak lennének, de igazából, ha csak annyit érünk el, hogy egy egészségprogramot végrehajtunk, hogy az úszásra valamilyen szinten ráirányul a figyelem, hogy egyáltalán ezek a gyerekek figyelembe vannak véve, már megérte. Havonta Kiss László szövetségi kapitánnyal járunk le régiónként és mérjük fel a gyerekeket, technikai tanácsokat adunk. Ez egy olyan átfogó dolog, ami, úgy érzem, a világon is egyedülálló” – fogalmazott Hargitay András úszóutánpótlás szövetségi kapitány.

Az állami támogatási rendszer révén a nyugat-dunántúli sportklubok több millió forinthoz jutottak. „A régióban a másfél év alatt 155 millió forintot tudtunk biztosítani a szövetségtől. Ezeket a támogatásokat természetesen a versenyzőkre, az utánpótlás-nevelésre, a szakemberekre lehet fordítani. Kifejezetten a szövetség álláspontja, hogy az utánpótlás-nevelést kiemelten támogassuk. Ez itt Győrben minden további nélkül megvalósul” – nyilatkozta Szabó Tünde, a Magyar Úszó Szövetség főtitkára.

Míg Győrben a fiatalok versengenek, a felnőttválogatottra is nagy megmérettetés vár nyáron, hiszen a kazanyi világbajnokságon szerepelnek. Eddig 18-an teljesítették a vb-indulás szintidejét. Két év múlva viszont már Budapesten úszik a világelit. „Kettős felkészülés van: egyrészt az uszodára kell koncentrálni, másrészt a csapatra, mert az sem mindegy, hogy elkészül-e az uszoda, és ha nem nyerünk semmit, az sem jó. Tehát itt az úszás mellett az szól, meg a vb mellett, hogy itt nemcsak a megnyitón és a záróünnepélyen játsszák el a Himnuszt, hanem reményeink szerint többen felállnak a dobogó legfelső fokára” – fogalmazott a Magyar Úszó Szövetség elnöke, Gyárfás Tamás.

A 2017-es vizes-világbajnokság új uszodájának ünnepélyes alapkőletételét jövő pénteken tartják a budapesti Dagály-fürdőben.

Forrás: Hír TV

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!