2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

A Honvéd nehéz, a Videoton könnyű ellenfelet kapott

2017. június 19., hétfő 13:38, frissítve: hétfő 14:10

A Honvéd és a Vasas izraeli, a Fradi lett, a Videoton pedig máltai ellenfelet kapott az európai kupasorozatokban.

A bajnoki ezüstérmes Videoton a máltai Balzannal, a bronzérmes Vasas az izraeli Beitar Jerusalemmel, a kupagyőztes Ferencváros a lett Jelgavával találkozik a labdarúgó-Európa-liga selejtezőjének első fordulójában. A hétfői, nyoni sorsolás szerint a Videoton és a Ferencváros hazai pályán, a Vasas pedig idegenben kezd az első körös párharcban. Az első mérkőzéseket június 29-én, a visszavágókat pedig július 6-án rendezik.

A bajnok Budapest Honvéd az izraeli Hapoel Beer-Sheva ellen kezdi meg szereplését a Bajnokok Ligája selejtezőjének második fordulójában. A kispestiek idegenben kezdenek.

Az első mérkőzést július 11-én vagy 12-én, a visszavágót pedig július 18-án vagy 19-én rendezik. A magyar klub zárt kapuk mögött fogadja majd riválisát az UEFA fegyelmi bizottságának 2013-as döntése nyomán.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!