2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Radar 22:40

Trump hazugnak nevezte az őt szexuális zaklatással vádoló nőket

Hír TV

2017. december 13., szerda 12:35, frissítve: szerda 12:52

Már 16-an állítják azt, hogy az amerikai elnök még politikai karrierje kezdete előtt zaklatta őket. Donald Trump a demokrata párt támadását sejti a háttérben, az amerikai elnök szerint hamis vádak alapján próbálják lejáratni olyan nők, akikkel soha nem találkozott.

Tovább gyűrűzik Donald Trump szexuális zaklatási ügye. Az amerikai elnök felelősségre vonását ezúttal három nő követeli.

„Arra kérem a kongresszust, tegye félre a pártosságát és vizsgálja ki Trump úr szexuális mulasztásainak történetét” – mondta el Rachel Crooks.

Velük együtt már legalább tizenöten vannak, akik szexuális zaklatással vádolják az elnököt. Az ügy még az elnökválasztási kampányban kezdődött, akkor Donald Trump mindent tagadott, azt mondta, aki zaklatással vádolja őt, azt felelősségre vonják.

„Ezek sosem történtek meg, mindegyik hazugot beperlem a választások után” – mondta 2016 októberében az akkor még elnökjelölt Trump.

Kijelentésével ellentétben az amerikai elnök nem tett jogi lépéseket a választások után. A hétfői vádak után megszólalt a Fehér ház is. Az elnöki kabinet legmagasabb beosztásában lévő női alkalmazottja szerint meg kell hallgatni a vádlókat.

„Úgy gondolom, hogy bármilyen nő, aki úgy érzi bántották vagy rosszul bántak vele, rendelkezik azzal a joggal, hogy elmondja azt” – jelentette ki Nikki Haley ENSZ-nagykövet.

Egy New York-i demokrata szenátor is megszólalt az ügyben, aki távozásra szólította fel Donald Trumpot. „Trump elnöknek le kell mondania. Ezek a vádak helytállóak, és sok van belőlük. Hallottam a nők tanúvallomásait, és sok közülük szívfacsaró” – fogalmazott Kirsten Gillibrand.

Ez a kijelentés kiverte Donald Trumpnál a biztosítékot. Az elnök a Twitteren ment neki a politikusnak. Azt írta, a demokrata szenátor nemrég még kampány hozzájárulásért könyörgött volna, most mégis beszállt a ringbe Trump ellen harcolni. A szenátor a Trump által használt platformon reagált, azt írta, „nem lehet mindazokat elhallgattatni, akik kiálltak az ellen a szégyen ellen, amelyet Donald Trump vitt az Ovális Irodába”.

A Twitteren szólalt meg Elizabeth Warren szenátor is és kiállt a demokrata szenátor mellett. Warren volt az, akit Donald Trump néhány hete a második világháborúban harcoló őslakosok tiszteletére rendezett fehér házi fogadáson Pocahontasnak nevezett, utalva ezzel Warren vélt indián származására.

A demokraták frakcióvezetője is kiakadt Trump üzenetén.

„Ez a tweet nem volt méltó az elnökhöz. Gillibrand szenátor kitünő tagja a szenátusnak. Az elnöknek le kéne állnia a tweeteléssel, le kéne állnia ezzel, és el kéne kezdenie vezetni az országot” – mondta el Chuck Schumer.

A Fehér Ház szóvivője később újra kiállt az újságírók elé és azt mondta: az elnök megnyilvánulásaiban semmi szexista felhang nem volt, és Gillibrand szenátort személyes érdekek vezérelték, amikor felszólalt.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!