2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Célpont

Következik:

Televíziós vásárlási műsorablak 10:05

Terroristákkal végzett líbiai légicsapásával az Egyesült Államok

Hír TV

2018. március 25., vasárnap 05:36, frissítve: vasárnap 14:09

Légicsapást hajtott végre a dél-líbiai Ubari városának közelében az amerikai légierő szombaton, a támadásban két terrorista életét vesztette – közölte az Egyesült Államok hadseregének afrikai parancsnoksága.

A légicsapásról a nemzetközileg elismert tripoli egységkormánnyal is egyeztettek – áll a közleményben. „Jelenleg úgy tudjuk, hogy nincsenek civil áldozatai a támadásnak” – tette hozzá a parancsnokság.

Egy Ubariban élő lakos arról számolt be a Reuters hírügynökségnek, hogy hatalmas robbanás hangját hallotta dél körül. Furszan környékén eltaláltak egy házat, a romok alól két holttest került elő – állította. A szomszédságban élők szerint az épületben gyakran fordultak meg külföldiek.

Az amerikai légierő többször hajtott végre támadást a Líbiában élő szélsőségesek ellen az elmúlt években. 2016-ban légi offenzívát indított az Iszlám Állam ellen az akkoriban a dzsihadisták fellegvárának számító Szirtben, ahonnan helyi milíciák segítségével sikerült kiűzni a terroristákat.

Az észak-afrikai ország Moammer Kadhafi 2011-es megbuktatását követően káoszba süllyedt. Az ország keleti részét a tobruki parlament és kabinet ellenőrzi, amely nem ismeri el a tripoli nemzeti egységkormány hatalmát.

Az ország déli részét hatalmi űr jellemzi, amelyet a szélsőségesek és az ember-, fegyver-, illetve üzemanyag-csempészettel foglalkozó bűnszövetkezetek kihasználnak.

(MTI)

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!