Szembefordult a Fidesz egykori hősével
2017. január 23., hétfő 07:29, frissítve: hétfő 09:41
Jelképes gesztus – így ír a Russia Today arról, hogy orosz katonai emlékművet adtak át Magyarországon. Az állami híroldal szerint az orosz–magyar együttműködés nagyon dinamikus, a két ország pedig komoly szövetséges. Az emlékművet Esztergomban adták át, az orosz cikk fogalmazása szerint a Magyarország „felszabadításában” részt vevő szovjet katonák emlékére.
A magyar kormány civilek ellen indított támadásával foglalkozik a Deutsche Welle. Emlékeztetnek, hogy egykor a Fidesz számára is hős volt Soros György, akinek az alapítványai közvetlenül segítettek a Fidesz-vezetők politikai képzésében és a párt felfuttatásában, most pedig az egykori diákok szembefordultak a tanárral. Különösen ellentmondásos, hogy a magyar kormány az átláthatóságra hivatkozik, miközben a működése évről évre átláthatatlanabb.
„Akármit teszek, mindig csak egy migráns maradok” – idézi a Reuters azt a guineai születésű magyar színészt, aki az Állampolgár című film főszereplőjét alakítja. A villamosvezetőként dolgozó férfi elmondta, hogy a kollégái és a környezete befogadta, de az „állami idegenellenesség” miatt esélytelen, hogy a bőrszíntől függetlenül egyszerűen csak magyarként élhessen.