„Az évtized végéig a második legnagyobb gyártó és forgalmazó cég szeretnénk lenni Európában. Azért csak másodikok, mert csak ebben az esetben tudunk új célokat kitűzni. Igen, elsők szeretnénk lenni” – mondta Bunford Tivadar, a Masterplast Nyrt. vezetője. Havonta több mint másfél millió négyzetméternyi üvegszövet legyártását tervezik Szabadkán, amelyet főleg az európai piacra exportálna a többségében magyar tulajdonú cég.
A szerb kormány kétmillió eurós támogatást nyújtott a magyar tulajdonú cégnek. A beruházás három ütemben valósul meg, és 205 munkahelyet teremtenek vele a térségben. „Bár még mindig nagyon sok szegény ember él Szerbiában, de a dolgok egyre jobban alakulnak. Úgy látom, hogy magyar barátaink egyre több szerbiai beruházásban gondolkodnak, köszönettel tartozom a magyar kormánynak azért, hogy azt ajánlja a magyar vállalatok vezetőinek, jöjjenek Szerbiába, mert itt megéri befektetni. Köszönettel tartozom neked ezért, Viktor, ezt Szerbia soha nem fogja elfelejteni” – hálálkodott a magyar miniszterelnöknek Aleksandar Vucic szerb kormányfő.
Orbán Viktor beszédében kiemelte, hogy a cég bővítése hozzájárulhat Magyarország és Szerbia kereskedelmi forgalmának növeléséhez. Hozzátette, hogy Magyarország Szerbia sikereiben is érdekelt, a közelgő szerbiai parlamenti választásokról pedig azt mondta, a tétje nem kevesebb, mint a két ország közti jó politikai és gazdasági kapcsolat fennmaradása.
„A tét az, hogy ebből a pillanatból tudunk-e perceket, órákat, napokat, hónapokat, éveket faragni, hogy ez a kivételes kapcsolat megmarad-e a jövőben. És nem szeretnék zsákbamacskát árulni az itt élő magyaroknak sem: ha nem tudjuk fenntartani a jó együttműködést, ha nem lesz Szerbiában és Magyarországon olyan kormány, amely az együttműködést szívügyének tekinti, akkor a jó viszony nem marad fönn, és ezek a gazdasági eredmények, amelyeket most ünneplünk – ideértve a beruházást meg a munkahelyeket –, nem maradnak talpon” – fogalmazott Orbán Viktor.
A magyar miniszterelnök ezért az április 24-i választásokon való részvételre biztatta a vajdasági magyarokat.