2024. 04. 16. Kedd Csongor napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Küldetés 11:00

Nem tudja a fideszes EP-képviselő, hogy megszavazta-e a menekültalapot

Hír TV

2018. március 20., kedd 08:53, frissítve: kedd 09:49

A Magyar Nemzet szerint a Fidesz uniós képviselői csütörtökön rábólintottak az unió költségvetésének vonatkozó részeire.

Nem tudja a Fidesz EP-képviselője, hogy megszavazta-e az unió Menekültügyi, Migrációs és Integrációs Alapjának szánt forrásokat. A Magyar Nemzet szerint a Fidesz uniós képviselői csütörtökön rábólintottak az unió költségvetésének vonatkozó részeire. Az alap a bevándorlók európai beilleszkedését, például oktatását, munkaszerzését finanszírozza. De ebből az uniós forrásból fizették a menekültek számára 2016-ban indított budapesti lakhatási programot is. Gál Kinga fideszes EP-képviselő egy lakossági fórum után azt mondta, munkatársai segítségével tudja csak megmondani, megszavazta-e az alap támogatását, ám az biztos, hogy a migrációs kvótát egy párttársa sem támogatja.

„Nem tudom, hogy milyen lett a szavazás, mert több száz módosítóról szavazunk, azt biztosan tudom, hogy melyikről mit szavaztam, de én ezt így kapásból nem tudom. Megígértem önnek, hogy visszatérünk rá, megnézik. De azt biztosan tudom, hogy semmi olyat nem támogatott soha fideszes képviselő, ami arról szólna, hogy kötelező betelepítése lenne a migránsoknak. Azt pedig, hogy a menekülteket segíteni kell, a valódi menekülteket, azt mindig is mondjuk” – jelentette ki a politikus.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!