2023. 12. 06. Szerda Miklós napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Radar 00:05

Négy tengerészgyalogossal végzett a 24 éves férfi Amerikában

2015. július 17., péntek 10:00, frissítve: péntek 11:05

Négy tengerészgyalogost ölt meg egy fegyveres, aki az amerikai haditengerészet két létesítményére nyitott tüzet Tennessee államban. A 24 éves férfi az iszlám követője volt. Egy hétfőn közzétett internetes bejegyzésében azt állította, hogy az élet rövid és keserű, ezért a muzulmánoknak át kell adniuk magukat Allahnak.

Először az amerikai haditengerészet toborzóirodájának ajtajára nyitott tüzet Chattanoogában bérelt autójából Mohamed Juszuf Abdulazíz, aki több tengerészgyalogost ölt meg.

„Felemelte a két kézzel fogott fegyvert, valahogy így, aztán leadott egy lövést, majd ezt követően véget nem érő golyózápor következett, egyik sorozat a másik után” – mondta egy szemtanú.

A halálos áldozatokon kívül további három ember sebesült meg, egy tengerészgyalogos nő állapota súlyos.

Az elkövető az első támadás után mintegy 12 kilométerre lévő tartalékosközponthoz hajtott, ahol folytatta a mészárlást. Végül a rendőrök végeztek vele.

„Nemzetünk gyászolja az elvesztett, értelmetlenül elvesztett négy nemzeti hőst” – mondta a történtek után Tennessee szenátora.

Az FBI „hazai terrorcselekményként” kezeli az esetet, de az indítékokkal kapcsolatban még nem foglalt állást.

Az amerikai elnök szívszorító eseménynek nevezte a merényletet és részvétét fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak. „Minden lövöldözést nagyon komolyan veszünk. Nyilvánvaló, hogy amikor katonai létesítményt ér támadás, akkor meg kell bizonyosodnunk arról, hogy minden szükséges információval rendelkezünk a támadás körülményeinek feltárásához és a további elővigyázatossági lépések megtételéhez” – így Barack Obama.

A rendőrség megállapította, hogy a támadást egy 24 éves kuvaiti származású amerikai férfi követte el, aki az iszlám közösséghez tartozott, de nem tartott kapcsolatot szélsőséges iszlamista szervezetekkel. Erre utalhat az is, hogy idén előállították, mert részegen vezetett.

A támadó korábban birkózott, majd más küzdősporttal is foglalkozott. „Átlagos amerikai fiatalnak nézett ki, soha nem hangoskodott, soha nem lépte át a határt, keményen dolgozott, úgy tűnt, hogy élvezi az edzést, és jól kijött mindenkivel” – mondta a támadó volt edzője.

Az amerikai belbiztonsági titkárság közlése szerint elővigyázatosságból fokozták a készültséget több szövetségi intézmény környékén.

Forrás: Hír TV

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!