Iráni atom: 13 évet kellett várnia erre a világnak
„Történelmi nap a mai. Megtiszteltetés számunkra, hogy bejelenthetjük, sikerült megállapodást kötni az iráni nukleáris kérdésben” – fogalmazott Federica Mogherini, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője. Erre a bejelentésre 13 évet kellett várnia a világnak. A nyugati országok és Irán vitatott atomprogramjáról azóta próbáltak megegyezni. A perzsa állam a nyugati félelmek ellenére mindvégig kitartott amellett, hogy nukleáris tervei kizárólag békés célokat szolgálnak. „A felek előrebocsátják, hogy ennek a közös, átfogó tervnek a végrehajtása hozzájárul a regionális, valamint a nemzetközi béke és biztonság megteremtéséhez. Irán megerősítette, hogy semmilyen körülmények között nem fejleszt, vagy tesz szert atomfegyverre” – tette hozzá Federica Mogherini.
A felek által elfogadott megállapodás értelmében az ENSZ megfigyelői kérhetik az iráni hatóságoktól, hogy vizsgálódhassanak a katonai helyszíneken. Teheránnak azonban ezt nem kötelessége mindig engedélyezni. Ez esetben a nagyhatalmak és Irán képviselőiből álló választott bíróság járna el. Az egyezség kritikusai szerint ezzel a perzsa államnak lehetősége nyílna a kötelezettségszegésre utaló esetleges nyomokat eltüntetni. Az átláthatóságért cserébe jövőre feloldják az eddigi gazdasági szankciókat, de ha Irán megsérti a megállapodást, akkor 65 napon belül visszaállíthatják azokat. A fegyverembargó Iránnal szemben még évekig fennmarad.
Az amerikai elnök üdvözölte a megállapodást. „Ez a megállapodás jelzi, hogy az amerikai diplomácia valódi és jelentős változást tud elérni. Változást, amely országunkat és a világot is biztonságosabbá teszi. (…) Több mint 50 évvel ezelőtt mondta Kennedy elnök, hogy soha ne tárgyaljunk félelemből, de soha nem féljünk tárgyalni” – szögezte le Barack Obama, aki hozzátette, megvétózza a kongresszus azon esetleges döntését, amely megakadályozná ennek az egyezségnek az életbelépését.
Izrael korábban többször is atomfegyver előállításával vádolta a teheráni vezetést, a zsidó állam miniszterelnöke ezért elégedetlenül nyilatkozott. „Ez az eredménye annak, ha valaki bármilyen árat képes megadni a megegyezésért. A Bécsből érkező első hírek alapján nyilvánvaló, hogy ez a világ egyik történelmi tévedése” – nyilatkozta Benjámín Netanjáhú izraeli elnök.
A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség decemberben ül össze, hogy megvizsgálják, Teherán betartotta-e vállalásait. Amennyiben igen, 2016 elején fokozatosan kezdik meg a szankciók feloldását.
Szijjártó: Magyarország számára pozitív hatással jár
Magyarország üdvözli az iráni atommegállapodást. Szijjártó Péter kiemelte: Európának az az érdeke, hogy a Közel-Keleten stabilitás legyen. A külgazdasági és külügyminiszter szerint Magyarország elkötelezett támogatója volt annak a tárgyalássorozatnak, amelynek nyomán Irán visszatér a nemzetközi közösségbe. Hozzátette: az Iránnal szembeni embargó feloldása Magyarország számára energiabiztonsági szempontból pozitív hatással jár.
Forrás: Hír TV