Kevesebb az illegális bevándorló, mint a válság előtt
Hír TV
2018. március 9., péntek 17:06, frissítve: péntek 21:53
Bár a Fidesz a bevándorlással riogat, az uniós belügyminiszterek megállapítása szerint már kevesebb illegális migráns érkezik az Európai Unió területére, mint a válság kirobbanása előtt. A tárcavezetők brüsszeli találkozójukon megerősítették, hogy továbbra is szükség van a szoros határellenőrzésre, illetve az illegálisan érkezettek és menedékstátusra nem jogosultak kitoloncolására.
Több miniszter is szorgalmazta, hogy gyorsítsák fel a dublini rendszer reformjával kapcsolatos tárgyalásokat, hiszen jelenleg nincs az EU-nak működőképes menekültügyi eljárása többek között Magyarország ellenállása miatt. Az Európai Bizottság szerint az EU most lélegzethez jutott.
„A helyzet ma jobb és stabilabb. Az érkezők száma 30 százalékkal alacsonyabb, mint 2014-ben, vagyis egy évvel a válság kirobbanása előtt. Tehát kevesebben érkeznek, mint korábban. Ez az eredménye a közös erőfeszítéseknek” – emelte ki Dimitrisz Avramopulosz belügyi és migrációs biztos.