Egy percre sem állnak le az izraeli telepépítések a megszállt palesztin területeken. Kedden eldőlt: hamarosan újabb 2500 zsidó család költözhet Ciszjordániába. Az erről szóló terveket Benjámín Netanjáhú izraeli kormányfő és védelmi minisztere is jóváhagyta. Az ENSZ és Törökország azonnal reagált, élesen bírálva a Netanjáhú-kormány lépését.
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa tavaly év végén határozatban ítélte el az izraeli telepépítéseket – Barack Obama távozó amerikai elnök hallgatólagos támogatásával.
„Egyértelmű határozatot hozott az ENSZ Biztonsági Tanácsa: nemzetközi egyetértés van arról, hogy a telepépítés illegális. A nemzetközi közösségnek ki kell állnia emellett a döntés mellett, és sosem fogunk beelegyezni, hogy ez a kormány folytathassa a bűneit és az agressziót a palesztin néppel szemben” – emelte ki Waszel Abu Juszef, a Palesztin Felszabadítási Szervezet tagja.
Ez már a második nagyszabású telepépítés, mióta beiktatták az új amerikai elnököt, Donald Trumpot, aki kampányában azt ígérte: elődjénél elnézőbb lesz az izraeli terjeszkedéssel szemben. A hétvégén egy kelet-jeruzsálemi, 566 lakásos telep felhúzását jelentette be a zsidó állam vezetése.