2023. 12. 03. Vasárnap Ferenc, Olívia napja
Jelenleg a TV-ben:

Háború Ukrajnában

Következik:

Híradó 18:30

Izrael megbocsátott

2017. július 3., hétfő 07:53, frissítve: hétfő 09:06

Fátylat borítottak a magyar miniszterelnök Horthy Miklóssal kapcsolatban tett kijelentésére.

Az egyiptomi elnök lesz a visegrádi négyek budapesti találkozójának a vendége – írja a Daily News Egypt. A hírportál hozzáteszi, hogy ez lesz az első alkalom, amikor egy arab vagy közel-keleti ország vezetője részt vesz a találkozón. Juszef al-Sziszi egyiptomi elnök főleg ipari és szállítási kérdésekről tárgyal a visegrádi négyekkel és külön a magyar vendéglátókkal.

Izrael elfogadta Magyarország magyarázatát azzal kapcsolatban, hogy Orbán Viktor miniszterelnök elismeréssel szólt Horthy Miklósról – írja a Times of Israel. A lap szerint Jeruzsálemben mindent megbocsátanak, miután hivatalos magyarázatot kaptak Orbán kijelentésével kapcsolatban. A Times of Israel hozzáteszi, hogy a tervek szerint Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök július 18-án látogat Magyarországra, és az Orbán-nyilatkozat feszültséget keltett a látogatás előtt.

A londoni „pokoli torony” túlélői úgy vélik, hogy sokkal többen veszthették életüket a pusztító tűzben, mint azt a hatóságok állítják. Hivatalos adatok szerint a Grenfell torony leégésekor nyolcvan ember halt meg. A brit Munkáspárt egyik parlamenti képviselője szerint a brit rendőrség túl kevés adatott tett közzé, például azt sem tudni, hogy melyik lakásokat adták ki, illetve hogy a bérbe adott lakásokban hányan éltek.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!