Ismét Trump bevándorlásellenes politikája ellen tüntettek
2017. február 13., hétfő 16:08, frissítve: hétfő 18:02
A mexikói himnuszt énekelték bevándorlók Los Angelesben. Az amerikai városban a latin-amerikai ország egyik ismert politikusa tartott nagygyűlést, hogy tiltakozzék Donald Trump bevándorlásellenes politikája ellen.
„Amikor falat akarnak építeni azért, hogy elválasszanak népeket, amikor az idegen szót úgy használják, hogy azzal megsértik, befeketítik és diszkriminálják az embertársainkat, akkor azzal szembefordulnak az emberiséggel, az értelemmel és a történelemmel” – mondta Andres Manuel Lopez mexikói politikus.
Donald Trump biztonsági okokra hivatkozva jelentette be, hogy újabb falat építene az amerikai–mexikói határon Mexikó költségén. Szerinte ugyanis a zöldhatáron át sok bűnöző szivárog be az országba. Kilátásba helyezte azt is, hogy több millió illegális bevándorlót Mexikóba deportál, és kilép az észak-amerikai kereskedelmi egyezményből. Mindez gazdasági válságot okozhatna a latin-amerikai országban.
Nemcsak Los Angelesben, hanem Mexikóban is több ezren tüntettek Trump ellen.
„Trump úr előszeretettel veszi célba a Mexikót és az Amerikában élő mexikói közösséget, és veszélyezteti az egész világ közösségét. Nem szabadna elfelejteni, hogy az amerikai társadalmat migránsok hozták létre, és most is migránsokból áll. Tehát Trump úr politikája szembemegy ezekkel az elvekkel” – így a korrupció elleni csoport elnöke, Maria Amparo Cassar.
Eközben az amerikai elnök más fronton lendült ellentámadásba. Egyik tanácsadója ugyanis ismét azt állította, hogy bizonyítékai vannak arra: Trump kárára csaltak az őszi elnökválasztáson. Stephen Miller heves szócsatába keveredett a kérdésben egy amerikai műsorvezetővel.
„Az a valóság, hogy tényszerűen tudjuk, hogy ebben az országban nagyon sok állampolgárság nélküli személyt regisztráltak a szavazásra. Ezt senki sem vitatta. És nagyon sok magas rangú ember, köztük Chris Coback, Kansas állam minisztere alaposan megvizsgálta ezt a kérdést, és megerősítette, hogy ez igaz. Javaslom, hogy hívja meg a showműsorába” – közölte Stephen Miller, a Fehér Ház tanácsadója.
„De Ön nem szolgált semmilyen bizonyítékkal arról, hogy az elnök tömeges csalás áldozata volt New Hampshire-ben. Semmilyen bizonyítékot nem szolgáltatott erre. Várjon! Nem szolgáltatott semmilyen bizonyítékot az elnöknek annak az állítására, hogy több szavazatot kapott volna, ha 3-5 millió illegális bevándorló nem szavazott volna” – így az ABC műsorvezetője, George Stephanopulos.
A hivatalos végeredmény szerint Donald Trump mintegy 63 millió, Hillary Clinton pedig 65,8 millió szavazatot kapott. Mindez azonban Trumpnak ért több elektori szavazatot, és ezért lett ő az Egyesült Államok elnöke.