Idén is megszervezik a székely szabadság napját
2017. február 5., vasárnap 15:55, frissítve: vasárnap 15:58
Marosvásárhelyen a székely szabadság napján évek óta megemlékeznek az 1848-as szabadságharc székely vértanúiról. Ez a nap az összetartozás megélése mellett az önrendelkezés melletti fellépést is jelenti. A helyi csendőrség és az önkormányzat akadályozza is a rendezést. Tavaly a szervezők azt próbálták elérni – végül sikertelenül – , hogy a postaréti megemlékezés után a tömeg átvonuljon a helyi közigazgatási palota elé, ahol a közös beadványukat szerették volna átnyújtani a kormány képviselőjének. A rendezők idén sem tekintenek el ettől.
„Nem fogadunk el módosítást, ragaszkodunk ahhoz, hogy a rendezvény úgy folyjon le, ahogy az előzetes bejelentés tartalmazta. Tehát nincsen mód arra, hogy másképpen történjen, mint ahogy azt az előzetes bejelentésben a polgármesteri hivatalnak és a csendőrségnek is eljuttattuk” – mondta a Székely Nemzeti Tanács elnöke, Izsák Balázs.
Tavaly is bejelentették a rendezvényt, ennek ellenére a csendőrség a megemlékezés összes önkéntes rendfenntartóját megbírságolta 15 ezertől 400 ezer forintig terjedő összegre be nem jelentett, illetve tiltott tömegrendezvény szervezéséért. Idén ezért a szervezők csak öt-hat nevet adtak le.
„Természetesen bebizonyították, hogy nem partnereink ebben a kérdésben, nem partnerek abban, hogy egy békés tüntetést, menetelést tudjunk szervezni. Provokálnak, ez most a világ számára egyértelmű, és remélhetőleg ennek még nagyobb mozgósítóereje is lesz az idei rendezvényünkön” – így a Székely Nemzeti Tanács jegyzője, László György.
A megbírságoltak egyébként tavaly augusztusban első fokon pert nyertek, de a csendőrség fellebbezett, a másodfokú tárgyalás májusban lesz.