„Felrobbant a levegőben, mint egy tűzlabda”
2015. július 8., szerda 11:20
F–16-os vadászgéppel ütközött egy kisgép Dél-Karolinában. A balesetben ketten meghaltak. A harci gép pilótájának még sikerült időben katapultálnia.
Sűrű füst jelezte az erdőben a repülőgép-baleset helyszínét. Egy Cessna típusú kisgép két emberrel a fedélzetén egy F–16-ossal ütközött. „Láttam, hogy az egyik gép innen jön, a másik meg onnan, majd felrobbannak a levegőben, mint egy tűzlabda, a gép meg az udvaromra zuhant” – mesélte az egyik szemtanú.
A kisgép darabokra szakadt a robbanástól, a pilóta és utasa azonnal meghalt. „A kisgép roncsai nagy területen szóródtak szét, egy része a rizsföldön lehet” – fogalmazott a mentőcsapat vezetője.
De a harci repülőgép pilótájának sikerült időben katapultálnia és épségben földet érnie. „A döntést, hogy katapultáljunk, gyorsan kell meghozni, különösen az ilyen vadászgép esetén, mint az F–16-os. De ebben az esetben megfelelő döntést hozott. Sikerült megtalálnunk, kezelést kap, és elvégezzük a szükséges vizsgálatokat” – nyilatkozta a amerikai légierő ezredese, Steven Jost.
A baleset okát még vizsgálják. Heteken belül ez volt a második baleset F–16-ossal. Június végén Arizona államban gyakorlatozás közben zuhant le egy iraki vadászgép. A pilóta nem élte túl a szerencsétlenséget.
Forrás: Hír TV