2024. 04. 16. Kedd Csongor napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Napindító 07:30

Baloldali elnöke lehet Mexikónak

Hír TV

2018. július 1., vasárnap 11:56, frissítve: vasárnap 13:09

Választásokat tartanak Mexikóban. Országszerte több mint 18 ezer kormányzati pozícióról, köztük az elnök személyéről döntenek. A legnagyobb esélyes a baloldal jelöltje, Lopez Obrador, aki több mint 10 százalékpontos előnnyel vezet. Ha megválasztják, ő lesz az ország első baloldali elnöke. A vasárnapi választásokon összesen 80 millió szavazót várnak az urnákhoz. A kampány minden idők legerőszakosabb választás előtti felkészülési időszaka volt, 113 politikust és képviselőjelöltet gyilkoltak meg. A szavazás magyar idő szerint délután 2-kor kezdődik.

Buszokkal és terepjárókkal állják el a településeikhez vezető utakat az őslakosok a Mexikó középső részén fekvő Zirahuen térségében. A helyiek megakadályozzák, hogy a szavazólapok és az urnák eljussanak a falvakba, így tiltakoznak az állami választási rendszer ellen. Számos őslakos közösség szerint ugyanis a demokratikus berendezkedés cserbenhagyta őket, nemrég pedig éppen ezért autonómiáért folyamodtak az államfőhöz.

„Megnőtt a bizonytalanság, több lett a gyilkosság, nagyon megerősödött a korrupció és képtelenség tisztán megoldani ezeket a gondokat. Nem fogunk meghátrálni, és továbbra is megtartjuk a szokásainkat. Nem akarunk politikai pártokat, és nem akarunk részt venni ebben a választási rendszerben” - mondta a helyi őslakos tanács egyik tagja.

A blokád sok helyen sikeresnek bizonyult, a hatóságok 16 települést nyilvánítottak megközelíthetetlennek, így az ezeken élő csaknem 50 ezer szavazó nem fog - de valószínűleg nem is akar voksolni.

A vasárnapi választások minden idők legnagyobb szabású szavazásának bizonyul a közép-amerikai országban. A több mint 88 millió szavazásra jogosult csaknem 1800 kormányzati pozícióról és az elnök személyéről is dönt.

A közvélemény-kutatások szerint nagyon valószínű, hogy története során először Mexikónak baloldali elnöke lehet. Andres Manuel Lopez Obrador ugyanis több mint 10 százalékpontos előnnyel vezet a sorban második jelölt előtt. Nemcsak ebben írhat történelmet a 2018-as szavazás Mexikóban, a tavaly szeptember óta tartó kampány minden eddiginél nagyobb erőszakot gerjesztett a lakosság körében, 113 jelöltet gyilkoltak meg a választási felkészülés időszakában, legtöbbjüket a bűnbandák végezték ki. A nagyarányú korrupció és a megfélemlítések miatt belföldi és nemzetközi megfigyelők százai ügyelnek a voksolás tisztaságára.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!