2021. 11. 28. Vasárnap Stefánia napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Európai Híradó 12:30

A szakértő szoros összefonódást lát a terrorakciók között

2015. november 21., szombat 08:00, frissítve: szombat 10:10

Szoros összefüggés van a bamakói terrortámadás és az egy héttel korábbi párizsi merényletek között – mondta Georg Spöttle a Magyarország élőben című műsorunkban.

A biztonságpolitikai szakértő szerint a mai túszejtéssel a 2012-es francia beavatkozást torolták meg, amelynek során francia katonák segítségével akadályozták meg az észak-afrikai ország Iszlám Államhoz történő csatolását.

„Lehet tudni, hogy nem muszlim hitűek ellen volt, már a túszdráma elején ötven túszt elengedtek, akik tudtak recitálni a Koránból. Tehát ez kifejezetten az Európai Unió ellen és Franciaország ellen irányult” – mondta Georg Spöttle.

Tekintse meg a teljes interjút:

27-en vesztették életüket

27-en vesztették életüket a bamakói túszdrámában, beleértve az öt támadót is – a mali hatóságok bejelentése szerint. A terrortámadásban egy amerikai állampolgár is meghalt, és körülbelül tucatnyi amerikait mentettek ki a luxushotelból. A malajziai látogatáson tartózkodó Barack Obama amerikai elnök azt mondta: az Egyesült Államok és szövetségesei mostantól még könyörtelenebbek lesznek a terroristákkal szemben. Az egykori francia gyarmaton történt támadásért egy, az al-Kaidához és egy másik, az Iszlám Államhoz tartozó terrorszervezet is vállalta a felelősséget.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!