2024. 04. 16. Kedd Csongor napja
Jelenleg a TV-ben:

Láncreakció

Következik:

Vezércikk 14:00

A Putyin–Trump-találkozó lemondását követelik

Hír TV

2018. július 14., szombat 11:59, frissítve: szombat 17:23

Donald Trump és Vlagyimir Putyin hétfői találkozójának lemondását követelik amerikai demokrata képviselők. Az ügyészség pénteken emelt vádat 12 orosz titkosszolgálati alkalmazott ellen, akik a 2 évvel ezelőtti választás eredményét akarták befolyásolni, Trump javára. A demokraták szerint Trump nyílt orosz-barátsága veszélyezteti Amerika érdekeit.

Helsinki, a világ második legészakibb fővárosa utoljára a hidegháború idején volt kedvelt szovjet–amerikai találkozási hely. Ford és Brezsnyev, illetve Bush és Gorbacsov is tárgyalt itt a leszerelésről.

„Finnország már nem semleges, mint a hidegháború idején, hanem a Nyugat és az Európai Unió tagja. Inkább arról van szó, hogy Finnországnak nagy tapasztalata van konszenzus-teremtésben, békefenntartásban, ami például Ukrajna esetében fontos lehet” – mondta egy finn szakértő, Mika Aaltola.

Az ukrajnai rendezés a kiemelt témák között van, de két eredménytelen békekötés után az ukránok nem számítanak áttörésre. Oroszország egyébként pont a helsinki találkozó idején tart hadgyakorlatot a finn határon.

„Biztos lesz szó Ukrajnáról, de nem tudom, mi változna. Most megy a foci vébé Oroszországban, nemzetközi sportesemények alatt mindig nyugalom van, aztán ha a figyelem enyhül, az oroszok újrakezdik úgyis, mindegy, hogy miről tárgyal a két elnök” – jósolta egy ukrán katona.

Donald Trump európai körútja előtt azt mondta, úgy érzi, hogy az összes európai vezető közül Putyinnal fogja megérteni magát a legjobban. Az oroszbarátság miatt nem csak a NATO-ban, de odahaza is kap bírálatokat.

Az amerikai ügyészség pénteken emelt vádat 12 orosz titkosszolgálati alkalmazott ellen, akik a 2016-os kampányban rendezvényszervezéssel és álhírterjesztéssel avatkoztak be a kampányba.

„Egy ideje már aggasztó, hogy Trump elnök úr véletlenszerűen dönt egy-egy diplomáciai találkozóról. Különösen egy olyan ember esetében, mint Vlagyimir Putyin, aki egy 20 éve hatalmon lévő korábbi KGB ügynök. Joggal tartunk attól, hogy ki fogja használni ezt az előnyét. Az is fontos lenne, hogy Trump elnök úr érzékelhetően kiálljon az orosz választási beavatkozások ellen és ne csak bólogasson, amikor Putyin azt mondja, hogy nem ők voltak. Enélkül a találkozót meg se kéne tartani” – jelentette ki egy ellenzéki szenátor, Mark Warner.

Donald Trump a hétvégét egy brüsszeli és londoni látogatás után a skóciai golfhoteljében tölti, innen megy hétfőn  Helsinkibe. Skóciában, a pénteki londoni demonstrációkhoz hasonlóan több ezren tüntettek ellene.

(Fotó: Kirsty O’Connor/PA)

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!