2020. május 25.,
hétfő, Orbán napja

WHO: hamarosan stabilizálódhat az olaszországi helyzet, de óvatosságra van szükség

MTI

2020. március 30., hétfő 20:39

A bevezetett szigorú intézkedéseknek köszönhetően hamarosan stabilizálódhat az olaszországi koronavírus-helyzet, azonban továbbra is óvatosságra lesz szükség, nem lehet még lazítani - közölte hétfőn az Egészségügyi Világszervezet (WHO) vészhelyzeti programjának ügyvezető igazgatója. Romániában pedig egy nap alatt több mint másfélszeresére nőtt a koronavírus-járvány halálos áldozatainak száma a statisztikában.

"Reméljük, hogy Olaszország és Spanyolország már közel jár ehhez a ponthoz, de a vírus nem fog magától eltűnni, ehhez közegészségügyi erőfeszítések kellenek" - mondta genfi sajtótájékoztatóján Mike Ryan.

Az olaszországi helyzettel kapcsolatban kijelentette, hogy stabilizációra számít, minthogy a most regisztrált újabb megbetegedések két héttel ezelőtti fertőzések következményei lehetnek.

"A ma látott esetek hasonló módon történelminek számítanak, mint a galaxisok egy teleszkópon keresztül vizsgálva, amikor az általunk látott fény akár egymilliárd évvel ezelőtti is lehet. Olyan valóságot látunk, amely korábban létezett" - fogalmazott.

Végezetül elmondta, nincs bizonyíték arra, hogy egy ilyen helyzetben pozitív hatása lenne az általános védőmaszk-viselésnek, sőt akár ennek épp az ellenkezője is igaz lehet, ugyanis az emberek a maszk helytelen levételekor is beszennyezhetik a kezüket, ráadásul a maszk viselői hajlamosak gyakrabban az arcukhoz érni.

Maria Van Kerkhove, a WHO szakértője kiemelte, hogy elsősorban az otthon lábadozó betegeknek, illetve az őket ápolóknak javasolják a védőmaszk viselését.

Romániában egy korrekció miatt másfélszeresére nőtt a halálos áldozatok száma a statisztikában

Romániában egy nap alatt több mint másfélszeresére nőtt a koronavírus-járvány halálos áldozatainak száma a statisztikában, kedden vesztegzár alá vonták a kór gócpontjának számító bukovinai Suceavát, az országban pedig további 36 kórházat szabadítanak fel a COVID-19 betegségben szenvedők fogadására. 

Kedd kora délutánig 69-re emelkedett a stratégiai kommunikációs törzs (GCS) napi jelentésében szereplő halottak száma a hétfőn regisztrált 44-ről. A román hatóságok azonban hangsúlyozták: az adatok korrekciójáról van szó, vagyis nem egyetlen nap alatt halt meg újabb 25 beteg, hanem a suceavai kórház 13, múlt héten elhunyt volt pácienséről hétfőn bizonyosodott be, hogy - a halál korábban megállapított okától függetlenül - koronavírus-fertőzésük is volt.

Külföldön keddig 19 koronavírusos román állampolgár vesztette életét.

Romániában kedden kora délutánig 2245-re nőtt az igazolt fertőzések száma. A 24 óra alatt regisztrált új fertőzöttek száma ismét megközelítette az eddigi rekordnak számító 300-at. Az igazolt fertőzöttek közül 62-t intenzív osztályon ápolnak, 36 beteg állapota súlyos, eddig 220 beteget nyilvánítottak gyógyultnak.

A karanténrendelkezések megsértéséért több mint 1100 otthoni elkülönítésben lévő embert helyeztek már hatósági karanténba, 32 karanténban lévő embert pedig újabb 14 napos vesztegzár alá vontak. Egy hétfő este kiadott újabb katonai rendelet értelmében most már a karanténköltségeket is nekik kell fizetniük és bűnvádi eljárás is indul ellenük, vagy bírsággal sújtják őket.

A rendőrök az utóbbi 24 órában 15 ügyben indítottak bűnvádi eljárást a járvány megfékezésére irányuló erőfeszítések meghiúsítása címén, és csaknem 990 esetben bírságoltak a karanténrendelkezések megsértéséért.

A kijárási korlátozások megsértése miatt újabb 8200 embert bírságoltak meg az utóbbi 24 órában átlagosan 1600 lejjel (118 ezer forint). Romániában jelenleg 11 576 embert tartanak hatósági karanténban, 124 ezret otthoni elkülönítésben.

A román hatóságok kedden vesztegzár alá helyezték a koronavírus-járvány gócpontjává vált Suceava városát és nyolc szomszédos községet, miután mind az igazolt fertőzések, mind a halálos áldozatok több mint egy negyede ebből a térségből származik. A városba vezető utakat rendőrök és katonák őrzik, leállt a vasúti közlekedés, Suceava repülőterén pedig leállt a menetrendszerű légi forgalom.

Miután az igazolt fertőzések száma meghaladta a kétezret, vagyis a Covid-19-es betegek fogadására alkalmas járványkórházak férőhelyeinek számát, Romániában az operatív törzs áttért a "negyedik forgatókönyv" alkalmazására. Ez azt jelenti, hogy már csak a súlyos eseteket szállítják majd kórházba, az enyhe tüneteket mutató betegeket pedig otthonukban kezelik.

A hivatalos közlönyben közzétették annak a 36 kórháznak a listáját, amelyeket koronavírusos betegek kezelésére szabadítanak fel. Ezzel további 8000 kórházi ágy áll majd rendelkezésre a koronavírus-fertőzött betegek gyógyítására.

Közben több romániai kórházban tüntetéssel, tömeges felmondással tiltakoznak az egészségügyi alkalmazottak, akik azt állítják: megfelelő védőfelszerelés nélkül, "fegyvertelenül" küldik őket háborúba a járvány ellen.

A moldvai Dorohoi városi kórházának alkalmazottai kedden kivonultak az intézmény udvarára. Állításuk szerint a kórház nem rendelkezik lélegeztető géppel, mégis besorolták a COVID-19-es betegeket kezelő intézmények sorába. Temesváron a vasutaskórház 13 asszisztense és nővére mondott fel, a megbetegedéstől való félelmében: azt állítják, hogy idősek, és maguk is olyan betegségekben szenvednek, amelyek veszélyeztetetteké teszi őket a fertőzéssel szemben. A brassói neurológián péntek óta tíz alkalmazott: kilenc nővér és asszisztens, meg egy próbaidős orvos, a szászvárosi kórházakban az intenzív osztály tíz ápolója és asszisztense mondott fel.

A negyedik forgatókönyv szerint szükség esetén a fertőzött, de enyhe tüneteket mutató orvosok is szolgálatban kell maradjanak, hogy részt vegyenek a gyógyításban.

MTI, Hír TV