2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar ráadás

Következik:

Hazahúzó 01:00

Veteránok maradványait adta át Észak-Korea az Egyesült Államoknak

Hír TV

2018. július 27., péntek 12:10, frissítve: péntek 12:55

Hazaszállították több mint ötven amerikai háborús veterán földi maradványait Észak-Koreából, a félszigetet kettészakító harcok lezárásának 65. évfordulóján, az Egyesült Államoknak tett diplomáciai gesztusként. Atomprogramjából viszont - ígérete ellenére - sem vett vissza a kommunista állam, ezt az amerikai külügyminiszter is megerősítette.

Nagyon idős, de annál lelkesebb háborús veteránok rajongták körül Kim Dzsongunt a koreai háborút kvázi lezáró fegyverszünet 65. évfordulóján Phenjanban. Mindenki igyekezett közel férkőzni az észak-koreai vezetőhöz, aki pedig már nem tudott odasétálni hozzá, azt a diktátor különleges kegyben részesítette, a lelkesen tapsoló, kitüntetéseik súlyát hajlott koruk ellenére is jól viselő veteránok előtt.

A díszlépésben való felvonulás mellett az óriási koszorúk sem hiányozhattak a megemlékezésről, amelyet a hősi halottak temetőjénél rendeztek. Mindezt úgy, hogy a tűzszünetet békekötés sosem követte, vagyis a két Korea technikailag továbbra is háborúban áll egymással, 65 év múltán is.

A megemlékezéssel párhuzamosan az évforduló alkalmából Észak-Korea újabb diplomáciai gesztust tett az Egyesült Államok felé: hazakerülhettek a földi maradványai azoknak az amerikai katonáknak, akik még a koreai háborúban vesztették életüket a félszigeten, 1950 és 1953 között.

55 ember holttestét szállították Amerikába egy dél-koreai támaszpontról, háborús hősöknek kijáró katonai tiszteletadás mellett. A koreai háborúban több mint 326 ezer amerikai harcolt a déliek oldalán, és közülük mintegy 5300-an tűntek el bevetés közben észak-koreai területen.

A katonák földi maradványainak hazaszállítása része volt annak a 4 pontos egyezségnek, amiben a júniusi csúcstalálkozón állapodott meg Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsongun észak-koreai vezető.

A legfontosabb területen, a találkozón megígért nukleáris leszerelés terén viszont teljes kudarcnak bizonyul a Trump-féle türelmes diplomácia Észak-Koreával szemben. A washingtoni szenátusban rendezett bizottsági meghallgatásán ezt az amerikai külügyminiszter is elismerte.

Mike Pompeo arra a kérdésre viszont nem volt hajlandó válaszolni, hogy Észak-Korea még mindig dolgozik-e tengeralattjáróról indítható ballisztikus rakéták gyártásán; ahogy arra sem, hogy általánosságban véve tapasztalható-e haladás Phenjan atomprogramjában. Az utóbbi kérdésre elmondása szerint tudja a választ, de a nyilvánosság előtt nem akar róla beszélni, mert hátráltathatná az amúgy is rendkívül összetett alkudozási folyamatot, amivel kapcsolatban azt mondta: a türelmes diplomácia időszaka nem tart majd a végtelenségig.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!