2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Paláver 15:35

Külföld

Venezuelában is megjelent a koronavírus brazíliai törzse

Venezuelában is megjelent a koronavírus erősen fertőző brazíliai törzse - közölte szerdán Nicolás Maduro államfő. Eközben Kolumbiában hatvanezer felé emelkedett a halálesetek száma.

  • Venezuelában is megjelent a koronavírus brazíliai törzse

Maduro szerint három városban tíz betegnél mutatták ki a szóban forgó vírusmutációt, amely - mint mondta - fertőzőbb és veszélyesebb más törzseknél. Arra kérte az egészségügyi hatóságokat, hogy az oltási kampány során részesítsék előnyben azokat a térségeket, ahol a brazil vírusmutáció felbukkant.

Venezuelába február 13-án érkezett meg az első vakcinaszállítmány, százazezer adag Szputnyik V nevű orosz oltóanyag. A hatóságok kétszázmillió dollárt költöttek tízmillió adag beszerzésére. Maduro hétfőn bejelentette, hogy félmillió oltás érkezett a kínai Sinopharm vakcinából, orvosoknak szánt védőfelszerelésekkel együtt.

A baltimore-i Johns Hopkins egyetem legfrissebb összesítése szerint latin-amerikai országban a járvány kezdete óta közel 139 934 ember kapta el a vírust, és 1353-an haltak bele a fertőzés okozta Covid-19 betegség szövődményeibe.

Kolumbiában hatvanezer felé emelkedett a halálesetek száma

Hatvanezer felé emelkedett a koronavírus-járvány halálos áldozatainak a száma Kolumbiában, szinte napra pontosan egy évvel az után, hogy regisztrálták az első fertőzöttet az országban - közölte szerdán az egészségügyi minisztérium. 

A tárca közleménye szerint a vírus okozta Covid-19 betegség halálos áldozatainak a száma 60 082-re emelkedett, a fertőzéses esetek száma pedig 2,3 millióhoz közelít.

Az ötvenmillió lakosú Kolumbiában január 21-én lépte át a halottak száma az ötvenezret. A járvány második hulláma túljutott a kritikus szakaszán, több hete csökken a halottak és a fertőzéses esetek száma.

Ivan Duque államfő kormánya február 17-én indította el az országos oltási kampányt.

A fertőzések számát illetően a latin-amerikai országok között Kolumbia a második Brazília után, a halottak számában pedig Brazília és Mexikó is megelőzi.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Újabb feljelentés Magyar Péter ellen

Újabb feljelentés Magyar Péter ellen

Dúró Dórának a parlament folyosóján annyit mondott, kezét csókolom, de nem egyeztetett vele - így reagált Kocsis Máté az atv.hu-nak, miután Magyar Péter azt állította, hogy Kocsis és Dúró rendszeresen egyeztet.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!