Sokaknak nehéz lehet követni a fél éve megválasztott amerikai elnök lépéseit. Donald Trump, amióta január elején hivatalba lépett, nem telik úgy nap, hogy ne jelentene be valamilyen vámkorlátozást az éppen kiszemelt országgal szemben. Kezdte Kanadával és Mexikóval, amit aztán ideiglenesen felfüggesztett, majd jött sorban a fő vetélytárs, Kína és az Európai Unió. Persze a válaszlépések sem maradtak el, április elsejével az unió 20 százalékos vámot vetett ki az Amerikából érkező termékekre, mint a Harley Davidson vagy a bourbon. Trump ezek után sem állt le, viszonzásképp azzal fenyegetőzött, hogy 200 százalékos vámmal sújtja az európai borokat, pezsgőket és más alkoholtartalmú italokat.
Egyáltalán nem logikátlan, amit Trump csinál
Trump furcsa lépései bármennyire is ad hoc tűnnek, valójában van bennük logika, az elnök ugyanis nem akar mást, mint hogy a korábban Amerikát elhagyó nagyvállalatok visszaköltözzenek a hazájukba, vagy hogy nemes egyszerűséggel a nagyvállalatok kikerüljék a vámokat azáltal, hogy a tengerentúlon fektetnek be.
Ez az úgynevezett vámokat megkerülő FDI, azaz külföldi működő tőke, és ha ezt vesszük figyelembe, akkor nagyon is racionális lehet a vámok emelése – mondta a Világgazdaságnak Pásztor Szabolcs, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kutatási igazgatója és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, aki szerint a multinacionális vállalatok nem szeretik a vámokat, ezért gyakran döntenek úgy, hogy inkább közelebb települnek a fogyasztókhoz. És valószínűleg ez Trump célja is. Érdekes módon nincs is nagy különbség a korábbi elnökhöz, Joe Bidenhez képest, aki, noha megtehette volna, de érdemben nem csökkentette a Trump első ciklusa alatt kivetett vámokat. Ráadásul a volt elnök az amerikai inflációellenes törvénnyel (IRA) egy komplex újraiparosítási csomagot dolgozott ki, ami alig leplezett paradigmaváltást képvisel a korábbi globalista pozícióhoz képest. Bár iparpolitika a globalizációs évtizedekben is volt, mostanra az aktív iparpolitikát egyre nyíltabban felvállalják a döntéshozók, egyszóval a két elnök gazdaságpolitikája nagyon is egy tőről fakad.
Újraiparosítási lázban Amerika
Trump első, 2016 és 2020 közötti ciklusa alatt is valami nagyon hasonlóban gondolkodott, nem akart mást, mint hogy a nagy amerikai cégek Kínából hazaköltözzenek. Ez persze nyilvánvaló ellenállást váltott ki a korábban kitelepedett amerikai cégekből, akik a saját jól felfogott érdekük mentén döntöttek így, tehát a hazatelepülés számukra méretgazdaságossági és költségszempontból sem volt indokolt. Ahogy említettük, Biden sem tért le erről az útról, az általa kidolgozott IRA nem is titkolt célja volt, hogy helyzetbe hozza az amerikai ipari szereplőket azon keresztül, hogy közben az európai járműgyártókat kiszorítja. Hogy a két elnök ennyire egy úton járt, az egyáltalán nem a véletlen műve.
Az elmúlt évtized egyre inkább általánossá váló vélekedése a nyugati világban, hogy hiba volt a globalizáció túlhajszolása és a termelési kapacitások kihelyezése a fejlődő országokba. Bár rövid távon a növekedés élénkülését a gigantikus mamutvállalatok létrejöttét eredményezte, hosszú távon azonban a középosztály megrendült.
Ennek hatását látjuk Amerikában, ahol 30 éve nem épült annyi gyár, mint jelenleg, miközben az állam egyre inkább a fejlesztő állam jegyeit viseli. Itt jön a képbe Orbán Viktor miniszterelnök, és az ő a munkaalapú társadalma, ami a kormányfő 2010 utáni politikájának egyik sarokköve, és szintén abból a felismerésből fakadt, hogy komoly veszélynek van kitéve a középosztály, amely az elmúlt évtizedekben folyamatosan csúszott le a nyugati világban. A folyamat megállítása érdekében pedig szükség van a gazdaság újraiparosítására. Ez a gondolat lényegében szakít azzal a felfogással, hogy minden alacsony hozzáadott értéket előállító termelési kapacitást ki kell szervezni a világ fejletlenebb részébe.
Egyrészről azért mert a szolgáltatások dominálnak, és a tercier szektor húzza a gazdaságot és felel a növekedésért. Másrészről azért, mivel az ipari termelés sok esetben alacsony hozzáadott értéket állít elő, a jövedelmi szint emelkedésével pedig nincs szükség rájuk.
Csakhogy az élet felülírta ezeket a pár éve még megkérdőjelezhetetlennek hitt dogmákat.
A globalizációból feltörekvő piacok profitáltak
Pásztor Szabolcs arra is felhívta a figyelmet, hogy a globalizáció értelmezése kapcsán sokatmondó az ún. elefántgörbe, amely ténylegesen a nyugati középosztály térvesztését mutatja. Szerinte nem véletlen, hogy több politikus a „forgotten men” koncepciójáról beszél, miután egyre többen úgy érzik, hogy meg kell erősíteni a középosztályt, mert ez a társadalom és fogyasztás alapja.
A globalizációs tendenciákból bőséggel profitáltak az ázsiai feltörekvő piacok, ahol megjelentek a gyártókapacitások, és munkahelyek jöttek létre – emeli ki az egyetemi oktató, aki szerint ezzel párhuzamosan egy irányváltás történt a nemzetközi gazdaságtanban. Eddig a méretgazdaságosság, a specializáció és a komparatív előnyök kiaknázása volt a legfontosabb. Ma már azonban a nemzeti érdek és a sérülékenység csökkentése vette át a legfontosabb szerepet, és persze az is, hogy a kiszervezés politikai szempontból baráti országba történjen.
Amikor már a Fed korábbi elnöke szerint sem minden a méretgazdaságosság
A probléma gyökere ennél is mélyebben van a szakember szerint, és ez a nemzetközi sajtóban is egyre többször felmerül. Janet Yellen, a Fed korábbi elnöke a Project Syndicate The Year Ahead 2023-as kiadványában amellett érvelt, hogy a méretgazdaságosságot elérni ugyan minden esetben üdvös, azonban ez sok esetben túlzott koncentrációt, egyoldalú függőséget és bizonyos szektorokban nemzetbiztonsági kockázatot is jelent.
A szerző ezzel arra utal, hogy többé már nem lehet az egyetlen és első számú cél a méretgazdaságosság elérése. Ebből pedig levonhatjuk azt a következtetést, hogy az USA mindenképpen csökkenteni igyekszik majd az egyoldalú függését a korábban gazdasági partnereknek tartott országokkal kapcsolatban, illetve más partnerországok kerülhetnek látókörbe. Ebben a kontextusban kell értelmezni Donald Trump mostani vámpolitikáját, amiben teljes egészében tetten érhető a kereskedelmi kapcsolatok újrarendeződésének vezérelve.
A deglobalizáció és az iparosítás káros mellékhatása: az infláció
A sokat vitatott globalizációnak ha van egy nagyon kedvező hatása, az mindenképpen az árstabilitás, a globális verseny ugyanis képes volt az árak emelkedését visszafogni. A multinacionális vállalatok azzal, hogy felfedezték az olcsó termelési helyszíneket, képesek voltak alacsonyan tartani a költségeket. Épp emiatt lehet leginkább tartani a Trump-féle vámpolitikától, amely amellett, hogy nehéz helyzetbe hozza az európai, köztük a magyar járműipart, mint minden vám, jólétcsökkentő hatásású, ami jókora kihívás, pont akkor, amikor amúgy is magasabb az inflációs közeg. Ezt maga az elnök sem tagadja, aki szerint rövid távon növelhetik az inflációt a vámok, hosszú távon azonban kifizetődők lehetnek a magasabb növekedésen keresztül.
Forrás: Világgazdaság
Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI
