Veszprémy László Bernát így fogalmaz cikkében:
"Turbulens időket élünk. Elon Musk hatalmas felháborodást keltett az X-en (Twitteren) közzétett üzenetével, amelyben felvetette, hogy Amerika akár ki is léphet a NATO-ból. Eközben Donald Trump amerikai elnök befagyasztotta a katonai segélyeket Ukrajna számára, csak hogy aztán újra küldeni kezdje azokat, természetesen egy tűzszünet fejében. Bár az elemzők egyelőre nem tartják reális forgatókönyvnek Amerika teljes kivonulásának lehetőségéről az öreg kontinensről, az Európai Unió már aktívan tervezi egy önálló védelmi szövetség létrehozását. Donald Tusk nyilatkozata szerint ebben a projektben komoly szerepet szánnak Törökországnak, Recep Tayyip Erdoğan török elnök pedig nyitottnak látszik, de csak feltételekkel.
Elemzők szerint Törökország kulcsfontosságú partnerként merülhet fel az európai önálló véderő illetve az Ukrajnának nyújtott katonai támogatás izmosításra terén.
Egy a Reuternsek nyilatkozó diplomata szerint Recep Tayyip Erdoğan török elnök a háború során eddig ügyesen egyensúlyozott Volodimir Zelenszkij és Vlagyimir Putyin között, így logikus lépésnek tűnik, hogy bevonják az európai biztonsági rendszerbe, és közben kiugrasszák a nyulat a bokorból: azaz Törökország most már ne egyensúlyozzon a nagyhatalmak között, tegye le a voksát."
A teljes írás a Mandiner honlapján olvasható.
Fotó: Mandiner