2024. 04. 16. Kedd Csongor napja
Jelenleg a TV-ben:

Paláver

Következik:

Híradó 17:00

Külföld

Ünneplés Erdélyben is

Hagyományos, úgynevezett pityókás kenyeret fogyasztanak az ünneplők Székelyudvarhelyen. Erdélyben is számos településen megemlékeznek az államalapításról. A Székelyudvarhelyen és a környező falvakban működő pékségek nagy része bekapcsolódott a programokba, több mint 120 kenyeret sütnek az ünnepre.

  • Ünneplés Erdélyben is

Negyven vert héjú burgonyás kenyeret adományozott az udvarhelyszékieknek egy helyi pékség az új kenyér ünnepén.

Az államalapítás ünnepi programjának összeállításánál inkább a hagyományokra törekedtek Székelyudvarhelyen.

Idén úgy döntöttünk, hogy nem fesztivál jellegű, hanem a nemzeti ünnepek közé soroljuk a Szent István-napi ünnepséget: ezért egynaposra szerveztük, és olyan kulturális műsort kínálunk a székelyudvarhelyieknek és a környékbelieknek, amely méltóképpen ünnepli az államalapítást. így az új kenyér megáldása és megszentelése után a budapesti Muzsikás együttes lép fel

– mondta Zörgő Noémi, a Székelyudvarhelyi Polgármesteri Hivatal szóvivője.

A kenyereket a római-katolikus és a protestáns egyházak képviselői megáldják, mielőtt szétosztják az ünneplők között. A megmaradt cipókat az ünnepség másnapján a rászoruló családoknak adományozzák Udvarhelyszéken.

Hír TV

 

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Menczer Tamás: Egész Brüsszel azon dolgozik, hogy elhallgattassa Orbán Viktort

Menczer Tamás: Egész Brüsszel azon dolgozik, hogy elhallgattassa Orbán Viktort

Orbán Viktor miniszterelnök felszólalt volna egy konferencián Brüsszelben, de a baloldali polgármester és a szélsőbaloldali, erőszakos, anarchista Antifa fenyegetése, nyomása miatt az első két helyszín lemondta a rendezvényt - közölte Menczer Tamás, a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója kedden a közösségi oldalán.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!