2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Napindító 09:30

Külföld

Uniós csúcsot tartanak az EP-választások után

Az Európai Unió tagországainak vezetői május 28-án, két nappal az európai parlamenti (EP-) választásokat követően csúcsértekezleten vitathatják meg a szavazás eredményét, továbbá azt, hogy ki lehet az Európai Bizottság elnöke a következő öt évben.

  • Uniós csúcsot tartanak az EP-választások után

Uniós források pénteki tájékoztatása szerint a csúcstalálkozót várhatóan Brüsszelben tartják majd.

Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke május 9-én, a tagországok állam-, illetve kormányfőinek a romániai Nagyszebenben tervezett rendkívüli csúcsértekezlete alkalmával jelentheti be a következő találkozót - közölték az idézett források.

Mint emlékeztettek, a legutóbbi, 2014-es választásokat követően tartott csúcstalálkozóhoz hasonlóan az uniós tagországok vezetőinek ismét lehetősége nyílik arra, hogy az EP frakcióinak csúcsjelöltjeiről vitázzanak.

Az Európai Parlament új összetételében július 2-án ül össze, hogy felszólítsa az Európai Tanács tagjait, hogy jelöljék ki, a leköszönő bizottsági elnök, Jean-Claude Juncker utódját a legtöbb szavazatot szerzett pártcsalád vezető jelöltjei közül.

Az EP-választást május 23. és 26. között tartják az Európai Unió tagországaiban.

Az előző, 2014-es EP-választáson Jean-Claude Juncker volt a legtöbb szavazatot szerző Európai Néppárt (EPP) listavezetője. Az uniós tagországok állam- és kormányfőit tömörítő Európai Tanács ezért őt jelölte az Európai Bizottság elnökének, az Európai Parlament pedig meg is választotta a tisztségre.

A csúcsjelölti rendszer automatikus alkalmazását - amely már legutóbb is vitákat váltott ki - azonban több tagállam is elveti, mivel az EU alapszerződése értelmében az Európai Tanács hatáskörébe tartozik a jelölt megnevezése az Európai Bizottság élére, akiről aztán az Európai Parlament feladata szavazni. A csúcsjelöltek megnevezésével viszont a pártok gyakorlatilag kész tények elé állítják a tagállamok vezetőit.

A május végi EP-választások legesélyesebb csúcsjelöltjei között van Manfred Weber néppárti EP-képviselő, valamint az Európai Szocialisták Pártja (EPS) jelöltje, Frans Timmermans, az Európai Bizottság alelnöke.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!