2023. 12. 05. Kedd Vilma napja
Jelenleg a TV-ben:

Egy döntő pillanat - Bern, Budapest 1954.

Következik:

Napindító 04:00

Külföld

Ukrán hadsereg: Csaknem 15 ezren érkeztek külföldről azzal a céllal, hogy részt vegyenek a harcokban

Az ukrán hadsereg szerdai közlése szerint az utóbbi napokban mintegy 14 500 ember érkezett Ukrajnába azzal a céllal, hogy részt vegyen az orosz erők elleni harcokban.

  • Ukrán hadsereg: Csaknem 15 ezren érkeztek külföldről azzal a céllal, hogy részt vegyenek a harcokban

Túlnyomó többségében olyan hazatérő ukránokról van szó, akik úgy döntöttek, részt akarnak venni az ország védelmében. Az ukrán hadsereg szerint ez nagyjából 12 ezer főt tesz ki, rajtuk kívül pedig még számos külföldi állampolgárt várnak Kijevbe, akik az úgynevezett "nemzetközi alakulatot" alkothatják majd. Az ukrán vezérkar tájékoztatása szerint az orosz erők több mint 12 ezer katonájukat veszítették el az ukrajnai harcok február 24-i kirobbantása óta.

Az ukrán hadsereg saját veszteségeiről nem közöl számokat. Március 2-án az orosz védelmi minisztérium azt közölte, hogy az oroszoknak 498 halottja volt a háború első hét napja alatt. Azóta Moszkva nem közölt újabb veszteségadatokat.

Ugyancsak Kijev állítása szerint az ukrán hadsereg 49 orosz harci repülőgépet, 81 helikoptert és 317 páncélos járművet semmisített vagy rongált meg. Ezeket az adatokat független források nem erősítették meg. A reggeli ukrán helyzetjelentés szerint az éjszaka viszonylagos nyugalomban telt a Fekete-tenger partján fekvő Odesszában, illetve Poltava és Szumi térségében.

A délkeleti Zaporizzsjai területen folytatódtak a támadások, de az orosz csapatok előrenyomulása némileg lassult. Csernyihivben több alkalommal volt légiriadó, a város szélén tíz lakóházat találat ért. Ugyancsak ukrán - független forrásból meg nem erősített - hírek szerint Irpiny településen az ukrán katonák sikerrel hárították el az orosz csapatok éjszakai támadását.

Fotó: MTI/AP/Jevhen Maloletka

MTI 

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!