Rasszizmusellenes tüntetők megrongálták egy konföderációs tábornok szobrát Washingtonban mára virradóra. Ez az emlékmű volt az egyetlen, amelyet az amerikai fővárosban egy déli katonatisztnek emeltek. A résztvevők ledöntötték, majd fel is gyújtották a szobrot. Közben azt skandálták, hogy számítanak a fekete életek. Donald Trump Twitter csatornáján úgy reagált: a fővárosi rendőrség rosszul végzi a dolgát, mert hagyták, hogy a szobrot ledöntsék és felgyújtsák. Ez pedig szégyen Amerikára nézve - tette hozzá az elnök.
Jorge González-Gallarza, az Alapjogokért Központ vendégkutatója volt a vendégünk, akivel az olykor milliósra is duzzadt spanyol tüntetésekről és azok kiváltó okairól beszélgettünk.
A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.