Újabb izraeli rakéták záporoztak Szíriára, az arab állam légvédelme ezúttal Homsz tartományban semmisítette meg zsidó állam lövedékeit. A szíriai hadsereg beszámolója szerint a támadás során keletkezett némi anyagi kár, de áldozatai nem voltak. Homsz tartomány határtérségét a libanoni radikális síita szervezet, a Hezbollah tartja ellenőrzése alatt. Izrael a szíriai polgárháború 2011-es kezdete óta hajt végre katonai műveleteket az arab országban, elsősorban a kormányerők és az Irán támogatását élvező síita szövetségeseik ellen.
Szalutált a szurkolók előtt a hosszabbításban szerzett gólja után Szoboszlai Dominik, aki eldöntötte a Sheffield United–Liverpool meccset szerda este a Premier League 15. fordulójában.
Szerda este Szoboszlai Dominik megszerezte második gólját a Premier League-ben. A magyar középpályás biztosította be az idegenbeli győzelmet a Sheffield United ellen, a Vörösök versenyben vannak a bajnoki címért.
A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.
Tüzet nyitott egy brjanszki gimnáziumban egy nyolcadikos iskoláslány, majd végzett önmagával – közölte csütörtökön a TASZSZ hírügynökséggel az orosz belügyminisztérium területileg felelős sajtószolgálata.
Lövöldözés tört ki szerda este Brüsszel belvárosában, négyen megsebesültek, egyikük állapota életveszélyes – közölte a belga főváros Ixelles kerületének rendőrsége.
Legkevesebb három halálos áldozata és egy válságos állapotú sérültje van a lövöldözésnek, ami Las Vegas egyetemén történt szerdán, az eset negyedik halottja a támadó, akit holtan találtak – közölte a nagyváros rendőrsége.