2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Sajtóklub

Következik:

Célpont 09:05

Újabb brexit-népszavazást írna ki a volt brit miniszter

Hír TV

2018. július 16., hétfő 10:00, frissítve: hétfő 17:16

Egy újabb brexit-népszavazást sürget a korábbi oktatási miniszter. Justine Greening a The Times-ban közölt cikkében a többi között kijelentette, nem csak ő, hanem több magas rangú kormánypárti politikus is megismételné a referendumot, mivel úgy látják Theresa May kormánya patthelyzetbe került a brexit-tárgyalásokkal.

Az egykori miniszter, illetve támogatói úgy vélik, May terve nem vezet semmire, sem a kilépéspártiaknak, sem az EU-barátoknak nem kedvez. Ezért Greening szerint ki kell venni a végső döntést a „holtponton lévő politikusok” kezéből, erre lenne jó egy második népszavazás.

Később a brit állami rádióban is megszólalt a politikus, itt arról beszélt, hogy bár May terve egy okos, kompromisszumra tett kísérlet volt, de nem érte el célját. Szerinte a választók, akik 2016-ban a kilépésre szavaztak, most úgy érzik, hogy nem erre a menetrendre voksoltak. Illetve hozzátette, a brexit menetének kidolgozásában túlzottan pártpolitikai alapon dolgoztak az ország vezetői, de – húzta alá – a brit kilépés egy pártokon felüli ügy, egyértelmű útra van szükség, amely végre végleg eldönti az európai kérdést – legyen az a maradás, vagy a kilépés.

A Guardian közben arról írt, hogy egyes kampánycsoportok már elkezdtek mozgolódni a szigetországban, számítva arra, hogy kiírnak még egy brexit-népszavazást.

Greening januárban távozott a brit kormányból, egyébként maradáspárti.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!