2024. 04. 16. Kedd Csongor napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Vezércikk 21:00

Külföld

Tűzszünet lépett életbe a Gázai övezetben

Tűzszünet lépett életbe csütörtök hajnalban helyi idő szerint 5 óra 30 perckor (közép-európai idő szerint 4 óra 30 perckor) a Gázai övezetben - tudatta a közvetítésben részt vevő egyiptomi forrás és az Iszlám Dzsihád nevű palesztin terrorszervezet egyik illetékese.

  • Tűzszünet lépett életbe a Gázai övezetben

A megállapodás Egyiptom erőfeszítéseinek köszönhetően jött létre, és a palesztin szervezetek is elfogadták, beleértve az Iszlám Dzsihádot is - mondta el az egyiptomi illetékes. Hozzátette: a palesztin szervezetek beleegyeztek annak garantálásába, hogy az övezetben megnyugszik a helyzet, és a tiltakozó akciók során is megőrzik a rendet, fenntartják a békét. Izrael is vállalta, hogy leállítja a harci cselekményeket.

Szerda este egy izraeli katonai illetékes az AFP francia hírügynökséggel azt közölte, hogy a zsidó állam hajlandó leállítani a légi támadásokat, ha az Iszlám Dzsihád is leállítja a rakétatámadásokat Izrael ellen.

Izrael kedden indított légicsapásokat palesztin célpontok ellen a Gázai övezetben, miután az Iszlám Dzsihád - helyi parancsnokának meggyilkolását követően - rakétákkal kezdte támadni Izrael területét. Az övezetben 32 ember halt meg az izraeli csapások következtében.

 

 

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Hidvéghi Balázs: Félnek Orbán Viktoréktól + videó

Hidvéghi Balázs: Félnek Orbán Viktoréktól + videó

Minden határon túlmegy, ami Brüsszelben történt - így reagált Hidvéghi Balázs, a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltjének kampányfőnöke a HírTV stúdiójában arra, hogy a kerületi polgármester a belga rendőrséggel akarta a bezárattatni a Nemzeti Konzervatívizmus Konferenciát.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!