2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Külföld

Tüntetők fogadták Putyint

Tüntetők fogadták Brüsszelben Putyint. Az orosz elnök a korábban tervezett két nap helyett mindössze két órát tárgyalt az Európai Tanács és a bizottság vezetőivel. A találkozó után azt mondta, Moszkva akkor sem vizsgálja felül az Ukrajnával kötött hitelmegállapodást és az energia árában adott kedvezményt, ha az ellenzék kerül hatalomra.

Putyin a demokrácia gyilkosa – ez a felirat volt olvasható azon a félmeztelen nőn, aki társával együtt tiltakozott az orosz elnök látogatása ellen. Vlagyimir Putyin az EU–orosz csúcsra érkezett Brüsszelbe, és José Manuel Barrosóval, az Európai Bizottság elnökével, valamint Herman van Rompuyjel, az Európai Tanács elnökével találkozott. A találkozó rövid volt, a résztvevők kevés konkrétumról beszéltek. Az EU részéről Herman van Rompuy fogalmazott meg kritikát azért, mert Oroszország saját magára nézve veszélyesnek érzi az EU keleti szomszédságpolitikáját.

Az orosz elnök Brüsszelben kijelentette, hogy az ukrán válságot külföldi beavatkozás nélkül kell megoldani. Vlagyimir Putyin úgy nyilatkozott: Oroszország nem hagyja, hogy az ukrán kisemberek szenvedjenek, bárki kerül is hatalomra Kijevben. Az orosz elnök hangsúlyozta, Európa számukra nagyon fontos kereskedelmi partner, hiszen ők állítják elő az európai olajfelhasználás 27 százalékát, és körülbelül egymilliárd eurónyi orosz tőke van jelen az EU-ban. A bizottság elnöke arról beszélt, további tárgyalásokra van szükség.

„Ahhoz, hogy a bizalmunkat megerősítsük, közös stratégiai célokra van szükség és egy olyan közös gazdasági területre, amely Lisszabontól Vlagyivosztokig terjed. Hogy ezt elérjük, szükségünk van a demokratikus döntéshozatalra és a nyitott piacra” – mondta a bizottság elnöke, José Manuel Barroso.


Az EU–orosz csúcs résztvevői egyaránt aggodalmuknak adtak hangot az ukrajnai események miatt, leszögezték, a politikai vitákra nem lesz az erőszak a válasz. Az unió és Oroszország vezetői legközelebb nyáron találkoznak, Szocsiban.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!