2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Túlélte a migrációs válságot a berlini koalíció

Hír TV

2018. július 3., kedd 08:06, frissítve: kedd 11:56

Egyelőre túlélte a migrációs válságot a német kormánykoalíció, miután Angela Merkel pártja megegyezett bajor testvérpártjával. A lemondását korábban belengető belügyminiszter így mégsem távozik, a migrációs politikában szigorúbb álláspontot képviselő Horst Seehofer szerint a megállapodással meg tudják akadályozni az illegális bevándorlást.

Egyben maradt a nehezen összehozott berlini koalíció, a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) és a Kereszténydemokrata Unió (CDU) egyezséget kötött a bevándorlás kezeléséről

„Hölgyeim és uraim, a CDU és CSU közötti intenzív egyeztetések után egyértelmű megállapodásra jutottunk, hogyan tudjuk megakadályozni az illegális bevándorlást a német–osztrák határon. Örülök, hogy meg tudtunk állapodni. Ismét világossá vált, hogy érdemes küzdeni a meggyőződésünkért” – jelentette be Horst Seehofer német belügyminiszter.

A két testvérpárt vezetője 5 órán keresztül egyeztetett Berlinben a CDU székházában. Ezalatt eldőlt a migráció miatt még a lemondását is belengető bajor pártelnök-belügyminiszter sorsa is.

„Ez a megállapodás megegyezik a véleményemmel mindhárom területen, ez lehetővé teszi a számomra, hogy belügyminiszterként folytassam a munkám” – tette hozzá Seehofer.

Az egyezség értelmében, aki nem jogosult menekültstátusra, vagy már másik uniós országban regisztrálták, azt nem engedik be Németországba az osztrák határon. Az érkezőket zárt tranzitzónákba viszik, ezeket kérelmük elbírálásáig el sem hagyhatják. A gyorsított eljárásban, akinek elfogadható a menekültkérelme, az védelmet kap. Aki nem, azt visszaküldik abba az országba, ahol már regisztrálták őket.

A német kancellár szerint mindez lehetővé teszi, hogy országa továbbra is európai partnereivel közösen dolgozhasson a menekültválság megoldásán. „Megvédtük az Európai Unión belüli partnerség eszméjét és ugyanakkor fontos lépést tettünk a másodlagos migráció ellenőrzésére, amely fontos volt, fontos a számomra, ezért szerintem jó kompromisszum született kemény tárgyalások és nehéz napok után” – emelte ki Angela Merkel.

A megállapodást még el kell fogadtatni a nagykoalíció harmadik szereplőjével, a Szociáldemokrata Párttal. A koalíció baloldali tagja 2015-ben, a migránsválság kritikus időszakában még tiltakoztak a tranzitzónák ötlete ellen.

„Jó, hogy a két testvérpárt megegyezett egy nagyon ellentmondásosnak látszó ügyben. Szerintünk ez azért jó, mert így visszatértünk az érdemi munkához, amely sajnos hiányzott az elmúlt hetekben” – reagált Andrea Nahles, a baloldali párt vezetője, aki szerint még sok kérdést kell tisztázniuk a koalíciós pártoknak.

A CSU 3 éve ellenzi a kancellár befogadó menekültpolitikáját, amelynek eredményeképpen több mint 1 millió menekült érkezett Németországba. Azóta kiderült az is, hogy a kitoloncoltak hetek múlva visszatérnek, az állami segélyből élők pedig szabadságra visszamegy a hazájába, ahonnan elvileg menekültként eljött.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!