2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Sajtóklub 08:05

Külföld

Trump kivonulása után sem csitul a szíriai válság

Izrael továbbra is támadóan lép fel Irán szíriai térnyerése ellen - jelentette ki Benjámin Netanjahu miniszterelnök szerdán a Szíriában éjszaka végrehajtott, Izraelnek tulajdonított légicsapásra utalva a Jediót Ahronót cmű újság honlapja, a ynet szerint.

  • Trump kivonulása után sem csitul a szíriai válság

Nem fogadjuk el Irán ellenünk irányuló erősödését Szíriában. Ezekben a napokban is fellépünk ellene támadóan, folyamatosan– mondta az izraeli kormányfő a frissen kiképzett vadászpilóták avatóünnepségén.

Donald Trump amerikai elnök azon döntése, hogy kivonja az amerikai katonákat Szíriából, nem változtatja meg politikánkat. Megvédjük magunkat minden fenyegetéssel szemben–tette hozzá Netanjahu.

Az izraeli közszolgálati rádió külföldi értesülésekre hivatkozva azt közölte, hogy az éjjeli támadás célpontja egy iráni repülőgép szállítmánya volt. Kedd este egy iráni szállítógép landolt Damaszkuszban, amely rakományát hátrahagyva két órán beül már távozott is.

Az izraeli rádió úgy tudja, hogy az irániak rakéták precíziós célba juttatását szolgáló különleges GPS-rendszereket szállítottak a libanoni síita Hezbollah szervezetnek, s ennek a rakománynak a megsemmisítését célozta az izraeli akció. A rádió szerint a légicsapás során Hezbollah-vezetők is életüket vesztették, de ezt a Hezbollah nem erősítette meg.

Oroszország provokációnak nevezte az izraeli katonai lépést, és azzal vádolta meg Izraelt, hogy az izraeli rakéták veszélyeztettek két éppen landoló polgári légi járatot, egyet Damaszkuszban, egyet pedig Bejrútban. Moszkva szerint a szíriai célpontokra kilőtt tizenhat rakétából tizennégyet megsemmisített a szíriai légvédelem.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!