2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Napindító 09:30

Külföld

Trump három amerikai állam karanténjára készül, New Yorkban elhalasztják az előválasztást

Karantén alá kerülhet az Egyesült Államok három tagállama - közölte Donald Trump amerikai elnök szombaton, New York állam kormányzója pedig bejelentette, hogy elhalasztják az előválasztást.

  • Trump három amerikai állam karanténjára készül, New Yorkban elhalasztják az előválasztást

"Szeretném New Yorkot karanténban látni, mert epicentrum, New York, New Jersey, talán két-három másik helység is, talán Connecticut bizonyos részei karanténba kerülhetnek" - mondta Trump szombat délelőtt, mielőtt a virginiai Norfolkba indult, hogy jelen legyen egy újabb kórházhajó indításánál. A hajó éppen New Yorkba indul. Az elnök leszögezte: a három állam teljes lezárása csak rövid ideig tartana, és a döntés meghozatala előtt mindenképpen egyeztet az érintett kormányzókkal. A három állam teljes lezárásáról Trump úgy fogalmazott: "a legszívesebben nem tenném, de lehet, hogy szükség lesz rá". Újságírók kérdésére válaszolva pedig elmondta, hogy egyelőre nincs szó a Nemzeti Gárda bevetéséről annak érdekében, hogy betartassák a kijárási korlátozásokat. Andrew Cuomo, New York állam kormányzója közölte: "nem tetszik" az elnöki javaslat, és szerinte "nem betartható". Az új típusú koronavírus okozta járvány üteme nem lassul az Egyesült Államokban. A Johns Hopkins egyetem és kórház szombat délelőtti adatai szerint az egész országban több mint 115 ezer vírusfertőzést azonosítottak, a vírus okozta betegségbe pedig csaknem több mint 1900 amerikai halt bele. A legrosszabb a helyzet pillanatnyilag New York államban, de új gócpontok alakulnak ki Floridában és Louisianában is.

Andrew Cuomo szombaton is - mint minden nap - sajtókonferencián ismertette a helyzet alakulását. Elmondta, hogy az államban szombat reggel 728-ra emelkedett a betegség halálos áldozatainak száma, és egyedül New York városában 450 halálesetet tartanak számon. New York városában szombat reggeli adatok szerint csaknem 27 ezer volt a regisztrált fertőzöttek száma. Tragikus a helyzet a város Queens negyedében, ahol egy nap alatt, péntekről szombatra, 32 százalékkal, több mint 8 ezer főre nőtt a diagnosztizált fertőzöttek száma.

Az amerikai közszolgálati rádió (NPR) riportot készített Queens Mount Sinai nevű kórházában, ahol az egyik orvos úgy fogalmazott: "pokoli a helyzet, bibliai léptéku a pusztulás. Az emberek bejönnek, intubálják őket és meghalnak, majd minden kezdődik elölről, nincs megállás". Egy másik orvos háborús állapotokhoz hasonlította a New York-i kórházakban kialakult helyzetet. Cuomo bejelentette, hogy az áprilisra tervezett előválasztásokat júniusra halasztják.

 

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!