2024. 04. 18. Csütörtök Andrea, Ilma napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Láncreakció 13:00

Külföld

Trump elbocsátotta a választások biztonságáért felelős ügynökség vezetőjét

Donald Trump amerikai elnök kedd este a Twitteren jelentette be, hogy azonnali hatállyal elbocsátotta Christopher Krebset, a belbiztonsági tárca választások biztonságáért felelős infrastrukturális és kiberbiztonsági ügynökségének (CISA) igazgatóját.

  • Trump elbocsátotta a választások biztonságáért felelős ügynökség vezetőjét

Krebs többször is megpróbált gátat vetni az elnök és környezete választási csalásokról hangoztatott állásfoglalásainak. Az általa vezetett ügynökség adta ki a múlt héten azt a nyilatkozatot, amely szerint a 2020-as választás "a legbiztonságosabb volt az amerikai történelemben".

A nyilatkozat azt is hangsúlyozta: "nincs bizonyíték arra, hogy bárhol kitöröltek vagy elvesztettek volna voksokat, megváltoztatták volna a szavazatokat, vagy a választás bármiképpen kompromittálódott volna".

Donald Trump a leváltásról írt két mikroblog-bejegyzéséből az elsőben közölte:

"Chris Krebs minapi nyilatkozata a 2020-as választások biztonságosságáról rendkívül pontatlan, mivel tömeges szabálytalanságok és csalások voltak, köztük az is, hogy halott emberek szavaztak, választási megfigyelőket nem engedtek a szavazóhelyiségekbe, működési zavarok voltak a szavazógépeken".

Másik bejegyzésben pedig azt írta: a szavazógépek a rá leadott voksokat Joe Biden demokrata párti elnökjelölthöz sorolták.

"Tehát Chris Krebsnek, az infrastrukturális és kiberbiztonságért felelős ügynökség vezetőjének a megbízatása azonnali hatállyal véget ér."

A Twitter mindkét bejegyzést "a választási csalásokról szóló vitatott állításként" jelölte meg.

Krebs a Twitteren válaszolt az elnök bejegyzésére. "Megtiszteltetés volt szolgálni. (A munkát) rendben elvégeztük" - írta.

A Krebs vezette CISA feladata eredetileg az amerikai választási folyamatba történő külföldi beavatkozási kísérletek figyelemmel kísérése volt. Ezt a Szövetségi Nyomozó Irodával (FBI) szorosan együttműködve végezte.

De mivel Donald Trump többször is megkérdőjelezte a választás biztonságosságát, az ügynökség figyelme erre is irányult. A CISA külön honlapot is létrehozott a választásokra vonatkozó szóbeszédek és kérdések megválaszolására.

Krebs, akit 2016-ban Donald Trump maga nevezett ki, és akinek tevékenysége mindvégig kétpárti támogatást élvezett, az elmúlt hetekben többször is nyilatkozott arról, hogy nem történt csalás a november 3-i választásokon. A The Wall Street Journal információi szerint az elmúlt napokban többször is azt mondta kollégáinak, arra számít, hogy elbocsátják, amiért megpróbálta korrigálni a választási csalásokról terjedő információkat.

 

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!