2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Külföld

Trócsányi László: Libanon köszönetét fejezte ki a magyar kormánynak

Köszönetét és nagyrabecsülését fejezte ki a magyar kormánynak Michel Aoun libanoni köztársasági elnök országa támogatásáért - közölte Trócsányi László igazságügyi miniszter az MTI megkeresésére Libanonból.

  • Trócsányi László: Libanon köszönetét fejezte ki a magyar kormánynak

A miniszter a libanoni legfelsőbb bíróság elnöke, Jean Daoud Fahed meghívására érkezett a közel-keleti országba, annak alkalmából, hogy a bírói testület fennállásának századik évfordulóját ünnepli. A libanoni köztársasági elnök az ünnepi jubileumon a Nemzeti Cédrus Rend parancsnoki fokozatával jutalmazta meg Trócsányi Lászlót.

A miniszter az MTI-nek beszélt a Libanonnak nyújtott magyar támogatásokról, kiemelve ezek közül azt a templomfelújítási programot, amelyhez a magyar kormány 463 millió forinttal járul hozzá, 33 templom felújítását vállalva ezáltal. A találkozón a köztársasági elnök arról beszélt, hogy Libanon és Magyarország azon országok közé tartoznak, amelyek identitásukat fontosnak tartják, és a továbbiakban is meg kívánják őrizni - mondta Trócsányi László. Hozzátette: Michel Aoun nagy megértéssel fogadja és támogatja Magyarország migrációs politikáját.

Trócsányi László megbeszélést folytatott Albert Szerhan libanoni igazságügyi miniszterrel is, akivel áttekintették az igazságszolgáltatás előtt álló aktuális kérdéseket. Hozzátette: a libanoni igazságszolgáltatásra óriási teher hárul, hiszen a szíriai háborús menekültek befogadása miatt kétmillióval nőtt az ország népessége.

A magyar miniszter arra is kitért, hogy meghívta a libanoni igazságügyi minisztert a nemzetközi igazságszolgáltatással foglalkozó budapesti konferenciára.

A tanácskozásra Libanon, Tunéziai, Marokkó, Georgia, Boszniai, Luxemburg és Ukrajna már elfogadta a meghívást - tudatta.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!