2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Továbbra is rasszistának tartja Orbánt a főbiztos

Hír TV

2018. március 7., szerda 18:11, frissítve: szerda 20:22

Továbbra is rasszistának és idegengyűlölőnek tartja Orbán Viktor miniszterelnököt az ENSZ emberi jogi főbiztosa. Zeid Raad al-Husszein nem hajlandó visszavonni a kormányfőt ostorozó állításait. A külgazdasági- és külügyminiszter ma másodjára is lemondásra szólította fel a főbiztost – Szijjártó Péter, emellett szélsőségesen bevándorláspárti hivatalnoknak nevezte az ENSZ tisztségviselőjét.

ENSZ Emberi Jogi Tanácsának február végi ülésén minősítette rasszistának és idegengyűlölőnek Orbán Viktort a szervezet emberi jogi főbiztosa. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter egyből lemondásra szólította fel Zeid Raad al-Husszeint. A főbiztos kedden közleményt adott ki amelyben kitart korábbi álláspontja mellett. A magyar kormány azonban tovább folytatja csatát. Szijjártó Péter szerint ugyanis a főbiztos harcot hirdetett Orbán Viktor ellen.

„Zeid Husszein, az ENSZ főbiztosa egy szélsőségesen bevándorláspárti hivatalnok, ezt már több esetben is bizonyította. Ő az ENSZ emberi jogi főbiztosi pozícióját arra kívánja felhasználni, hogy elismertesse a migrációt, a migrációhoz való jogot, mint alapvető emberi jogot. Erről két dolgot hadd mondjak: ez egy jogi nonszensz. Mert a nemzetközi jog világosan rendelkezik az alapvető jogokról, amelyek között semmilyen módon nincs ott a migrációhoz való jog” – így a magyar külügyminiszter.

A kormány márciustól cserélte le Soros Györgyöt új ellenségre. Az ENSZ elleni propagandaplakátok már elárasztották az utcákat.

A miniszterelnök annak ellenére támadja a világszervezet migrációval kapcsolatos elképzeléseit, hogy három évvel ezelőtt az ENSZ közgyűlésén még a világkvóták bevezetése mellett érvelt. A Fidesz frakcióvezetője semmilyen ellentmondást nem lát a kormányfő magatartásában:

„Arra utalt annak idején a miniszterelnök, hogy vannak országok – nem is biztos, hogy a többesszám indokolt –, amelyek kirobbantanak háborúkat, utána ott destabilizálnak korábban egyébként nem szabad, sőt, diktátorok által vezetett térségeket, és a destabilizációnak az elszenvedője az az Európa, ahova földrajzi vagy más okokból, a könnyebb bejutás miatt millió számra jönnek ezekből az országokból menekültek. Énszerintem helyes felvetés, hogy talán az nem méltányos, hogy úgy osszuk el (a menekülteket), hogy ezek a térségek, amelyek a válságot okozták, egyáltalán ne részesüljenek ebben a feladatban” – magyarázta Gulyás Gergely.

A Jobbik szerint a kormány farizeus módon viselkedik. A párt alelnöke arra emlékeztetett: a kormány úgy kampányol a bevándorlók ellen, hogy közben 2300 menekültet fogadott be önként, a letelepedési kötvényekkel pedig mintegy 20 ezer gazdag migránst engedett be az országba.

„Zéró toleranciát szeretnénk a bevándorlással szemben. Sem gazdag, sem szegény migránst nem szeretnénk letelepíteni, letelepedési kötvénnyel sem árulnánk az állampolgárság előszobáját, a kerítéshez önálló határőrséget rendelnénk, tehát olyan élő erőt, amely képzettsége alapján ott kell, hogy szolgálatot teljesítsen. És talán nem árulok el titkot, hogy Orbán Viktor világkvótás hagymázas elképzelését is mereven elutasítjuk” – húzta alá a Jobbik alelnöke, Z. Kárpát Dániel.

Az országgyűlési választásig biztos elhúzódik majd a kormány ENSZ elleni hadjárata. Legközelebb március közepén tartanak egyeztetést New Yorkban a nemzetközi szervezet migrációs csomagjáról, ahol hazánk is kifejtheti álláspontját. Az ezt követő újabb megbeszélésre pedig április 3-án, közvetlenül a magyar választás előtt kerülhet majd sor.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!