2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Szigorúan titkos - Magyarország a Varsói szerződésben

Következik:

Európai Híradó 04:00

Külföld

További dollárszázmilliók ömlenek Ukrajnába

A Világbank közölte, hogy további 530 millió dolláros támogatást nyújt Ukrajnának, így a bank által nyújtott segélyek összege 13 milliárd dollárra emelkedik, miközben Oroszország továbbra is folytatja az ország lerohanását – közölte a Reuters hírügynökség.

  • További dollárszázmilliók ömlenek Ukrajnába

A Világbank közölte, hogy további 530 millió dolláros támogatást nyújt Ukrajnának, így a bank által nyújtott segélyek összege 13 milliárd dollárra emelkedik, miközben Oroszország továbbra is folytatja az ország lerohanását – közölte a Reuters hírügynökség – olvasható a VG.hu cikkében.

A segélyt az Egyesült Királyság (500 millió dollár) és a Dán Királyság (30 millió dollár) támogatja – áll a Világbank közleményében. Az Ukrajnának eddig nyújtott 13 milliárd dolláros segélyből 11 milliárd dollárt már teljes egészében folyósítottak – tette hozzá a bank.

A Világbank legfrissebb elemzése szerint az ukrajnai újjáépítés és helyreállítás hosszú távú összköltsége a következő három évben jóval több, mint 100 milliárd dollárra tehető

– mondta Arup Banerji, a Világbank kelet-európai regionális igazgatója. Az ukránok saját számítása szerint az újjáépítési költségek már hónapokkal ezelőtt elérhették a 750 milliárd dollárt.

Szeptember elején az Európai Unió is a támogatásáról biztosította Ukrajnát. Az EU egyebek mellett 500 millió eurós költségvetés-támogatási programot hagyott jóvá Ukrajna számára. A felek megállapodást kötöttek arról, hogy az EU hozzáférhetővé teszi Ukrajnának az uniós digitális programokat. 

Két további megállapodás pedig lehetővé teszi Ukrajnának, hogy korlátozásmentesen részt vegyen az unió vám- és fiskális programjaiban 

– közölte a magyar uniós biztos, majd hozzátette: Ukrajna jövője az Európai Unióban van.

Ukrajna támogatása sokba kerül, de a szabadság megfizethetetlen – jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Kijevben a szárnyaló energiaárak és infláció közepette. A Reuters globális hírügynökségnek adott interjújában arról beszélt, hogy az Oroszország elleni uniós szankcióknak mélyreható és látható hatásuk van. 

 

A kibontakozó energia- és megélhetési válság Ukrajna támogatására gyakorolt hatását firtató kérdésre Von der Leyen azzal felelt, hogy nagy ára van Ukrajna támogatásának, de a szabadságunk, a nemzetközi békerend és a demokrácia megfizethetetlen. 

Ha nem tiltakozunk, hogy a szankciós politikán változtassanak, akkor ez a szankciós felár beépül a gazdaságba, és a következő öt-tíz évben az életünk része lesz – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában tegnap, ahol a kormányfő két hónap után adott ismét interjút. Jelezte, a nehézségek ellenére idén is tartják magukat a vállalásaikhoz, így a nyugdíjasok várhatóan ismét megkapják a nyugdíjprémiumot.

 Az eredeti cikk IDE kattintva olvasható.

Borítókép: Illusztráció (Forrás: Pexels)

 

Magyar Nemzet 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!