2024. 04. 18. Csütörtök Andrea, Ilma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

A szabadság bolond körei 11:00

Külföld

További 200 millió vakcinát vásárolt az Amerikai Egyesült Államok kormánya

Az Egyesült Államok további 200 millió adag koronavírus-vakcinát vásárolt, ami az elnök szerint azt jelenti, hogy minden felnőtt számára biztosított lesz a kétdózisú oltás. Az ausztráliai Melbourne-ben eközben ötnapos karantént rendeltek el a kór brit mutációjának terjedése miatt.

  • További 200 millió vakcinát vásárolt az Amerikai Egyesült Államok kormánya

Arcot és orrot eltakaró maszk került a New York-i tőzsde épülete előtt álló ikonikus szoborra, a Félelem nélküli lányra. Ezzel is a maszkhasználat fontosságára akarják felhívni a figyelmet.

Az egészségügyi ajánlások betartása mellett az oltás a másik fontos eleme a járvány elleni küzdelemnek. Az elnök be is jelentette, hogy további 200 millió adag oltóanyagot vásárolt az ország.

"További vakcinák beszerzéséről döntöttünk. Két hete utasítottam az ügyben illetékeseket, hogy folytassanak tárgyalásokat a gyógyszercégekkel. Ennek eredményeképpen 100 millió dózist vásárolunk a Modernától és ugyanennyi oltóanyagot a Pfizertől"

- közölte Joe Biden.

Az elnök hozzátette, már annyi oltóanyagot szereztek be vagy kötöttek le, amennyivel az összes amerikai állampolgárt be lehet oltani.

Háromszor fertőzőbb a brazil variáns

Mintegy 10 millió megbetegedéssel Brazília a harmadik legfertőzöttebb ország a világon. Ráadásul a dél-amerikai államban képtelenek megállítani a kór terjedését.

További nehézséget okoz, hogy a koronavírusnak az Amazonas-vidéken azonosított új mutációja háromszor fertőzőbb.

Az egészségügyi miniszter szerint ugyanakkor jó hír, hogy a vakcinák hatékonynak bizonyultak a variáns esetében is. A tárcavezető azonban ezt bizonyítékokkal nem támasztotta alá.

Brazília 3 hete indította meg az oltási kampányát a Sinovac kínai és az AstraZeneca brit cégek készítményével, de várhatóan nagyobb tételben vásárol majd az orosz Szputnyik V-ből is.

Ötnapos karantént rendeltek el Melbourne-ben

Ez már Ausztrália, ahol szintén tehetetlenek az egészségügyi hatóságok a járvánnyal szemben. A szigetország második legnagyobb városában ötnapos karantént rendeltek el a vírus brit mutációjának gyors terjedése miatt.

A korlátozások értelmében a lakosoknak otthon kell maradniuk és csak nagyon indokolt esetben mehetnek el.

A maszk használat pedig mindenhol kötelező. Emellett betiltották a gyülekezéseket, az esküvőket és a vallási rendezvényeket is.

Az Ausztrál Teniszbajnokságról pedig kitiltották a nézőket.

HírTV

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

A nap kérdése

A nap kérdése

Indul majd jogállamisági vita Belgiummal szemben a NatCon konferencia akadályozása miatt?
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!