2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Vezércikk 21:00

Külföld

Törökország 20 terroristát akar kitoloncolni Németországba

Törökország az Iszlám Állam terrorszervezet 20 német állampolgárságú dzsihadistáját akarja kitoloncolni Németországba - jelentette be Fahrettin Altun, a török elnöki hivatal kommunikációs igazgatója a Stuttgarter Nachrichten című német lapnak nyilatkozva.

  • Törökország 20 terroristát akar kitoloncolni Németországba

Az újság hétfői számában megjelenő interjúban, amelyből hírügynökségek vasárnap előzetesen részleteket közöltek, Altun arról beszélt, hogy az október 9-én Északkelet-Szíriában indított, Béke Forrása fedőnevű hadműveletben az Iszlám Állam négy német tagját sikerült elfogni. További 16 német állampolgársággal rendelkező iszlamista társuk pedig már hosszabb ideig vár kitoloncolásra az ebből a célból létrehozott török létesítményekben.

Süleyman Soylu török belügyminiszter szombaton közölte, hogy Törökország vissza fogja küldeni származási országukba az Iszlám Állam elfogott dzsihadistáit. "Nem vagyunk szálloda senkinek a dzsihadistái számára" - mondta, hozzátéve, hogy nem tudják "az idők végezetéig" őrizni a külföldi harcosokat.

Soylu egyben hevesen bírálta, hogy több európai ország is megvonta a terrorizmussal gyanúsítottaktól az állampolgárságukat. Hangsúlyozta: ez elfogadhatatlan és felelőtlen intézkedés részükről. Mint mondta, az olyan államok, mint Nagy-Britannia és Hollandia, ahonnan az offenzíva során elfogott terroristák egy része származik, így próbálja meg elhárítani magától a felelősséget.

Számos európai ország megtagadta az Iszlám Állam soraiban harcoló állampolgáraik és családtagjaik visszafogadását. Úgy tudni, hogy körülbelül 10 ezer szélsőséges raboskodik a Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű, kurd vezetésű katonai szövetség fogságában Szíriában. Az elmúlt hetekben az SDF jelentős nyomás alá került a török offenzíva és az amerikai csapatkivonás miatt.

Törökország a múlt hónapban indított hadműveletet a Népvédelmi Egységek (YPG) nevű kurd milícia ellen a török-szíriai határ mentén. Ankara terrorszervezetnek és a Törökországban tevékeny Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) bábjának tartja az YPG-t, amely Washington szövetségese a terrorellenes harcban. Az offenzívában a török hadsereg megszerzett egy körülbelül 120 kilométeres határszakaszt, illetve elfogott több dzsihadistát, akik a harcokat kihasználva megszöktek a börtönből.

 

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!