2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Híradó 15:00

Külföld

Többen meghaltak a szíriai kormányerők légicsapásaiban a felkelők által uralt területeken

Legalább hatan - öt gyerek és egy nő - meghaltak az északnyugat-szíriai Idlíb tartományban lévő Aríha települést hétfőn ért légicsapásokban - közölte a Fehérsisakosok néven ismert önkéntes mentőszolgálat.

  • Többen meghaltak a szíriai kormányerők légicsapásaiban a felkelők által uralt területeken

A szervezet szerint a légicsapások Aríha sűrűn lakott részét érték, és a kutatás jelenleg is folyik a romok között.

Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) nevű civil szervezet hétfőn több mint száz, a nap folyamán végrehajtott légicsapásról adott hírt, hozzátéve, hogy mintegy 93 hordóbombát dobtak le a térségbe.

Favváz Hilál, az idlíbi törökbarát milíciák egyik parancsnoka, az idlíbi "ellenkormány" vezetője a Reuters hírügynökségnek adott nyilatkozatában azt mondta: ha a kormányerők áttörik az ellenzéki milíciák Hama északi részén és Idlíb déli részén húzódó védővonalát, nyitva áll előttük az út a török határig.

Hilál kijelentette, Szíria minden részéről érkeztek hozzájuk emberek, hogy részt vegyenek a harcokban, egyúttal sürgette Törökországot is, hogy tegyen meg mindent a térség védelmében.

A Reuters magas rangú lázadóparancsnokokra hivatkozva azt közölte, hogy a hétvégén Ankara fegyvereket küldött a kormányellenes milíciáknak.

A Bassár el-Aszad vezette kormányhoz hű Szíriai Arab Hadsereg (SAA) és a vele szövetséges orosz csapatok április végén indítottak offenzívát Idlíb és az északi Hama tartományban. Ezt a területet - néhány mérsékeltnek számító ellenzéki milícia mellett - a Haját Tahrír as-Sám (HTS) szélsőséges iszlamista ernyőszervezet tartja uralma alatt.

Márciusban a szíriai kormány már leszögezte: készek akár erővel is visszavenni a különböző ellenzéki milíciák fennhatósága alatt álló területeket, és Bassár el-Aszad vezetése alatt újraegyesíteni az országot.

A Damaszkuszt támogató Oroszország és a szíriai ellenzék egy részét támogató Törökország szeptemberben megállapodott abban, hogy demilitarizált ütközőövezetet hoz létre egy 15-20 kilométer széles sávban az északnyugati tartományban, a kormányerőket a felkelőktől elválasztó demarkációs vonal mentén. A zóna magában foglalja a lázadók utolsó bástyájának számító északnyugati Idlíb tartományon kívül a szomszédos Latakia, Hama és Aleppó egyes részeit is. Noha bizonyos előírásokat azóta sem tartanak be a szemben álló felek, és rendszeresek a fegyveres provokációk is, a damaszkuszi offenzíváig viszonylagos béke uralkodott az övezetben.

Idlíbben jelenleg körülbelül 3 millióan élnek, többségük a 2011 óta tartó polgárháború korábbi szakaszaiban menekült a tartományba. A harcok kiújulása óta több mint 200 ezren hagyták el a térséget.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!