2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Paláver 15:35

Külföld

Több tízezren tüntettek az abortusz ellen

Több mint hatvanezren tüntettek az abortusz ellen Madridban. A résztvevők a három éve tett ígéret teljesítését követelték a konzervatív kormánytól, azt szeretnék, ha szigorítanák az abortusz feltételeit. A kormánypárt támogatói azt ígérték, ha a kabinet nem változtatja meg a jogszabályt, akkor a jövő évi választáson nem szavaznak a Néppártra.

„Igen az életre, nem az abortuszra” – skandálták a terhességmegszakítás ellenzői Madridban. Tízezrek vonultak ki az utcára a „minden élet számít” jelmondat jegyében. A résztvevők azt követelik a konzervatív spanyol néppárti kormánytól, szigorítson az abortusztörvényen, amelyet még négy éve az előző, szocialista vezetés alatt fogadtak el. „Tizenegymillió spanyol szavazott a törvényhozási programra, amelyben az abortusz megváltoztatása is szerepel. Ez a tizenegymillió szavazó nem érti a miniszterelnök változtatását” – mondta a családi fórum elnöke.

Tavaly a kabinet olyan javaslatot terjesztett be a parlamentbe, amely értelmében csak akkor adtak volna engedélyt a terhesség megszakítására, ha a magzat károsodását két orvos is megerősíti. Nemi erőszak esetén pedig csak feljelentés után, a fiatalkorúak esetében pedig szülői beleegyezésre is szükség lett volna. Azonban a tiltakozások és a néppárton belüli véleménykülönbségek miatt a kormány visszavonta a javaslatot. Volt, aki ezért egyenesen árulónak nevezte Mariano Rajoy kormányfőt.

Elemzők szerint elsősorban a jövő évi választások befolyásolhatták a madridi vezetést abban, hogy lemondjon a szigorításokat tartalmazó elképzelésről. Csakhogy így saját híveik táborát haragították magukra. De maguk a tüntetők is megosztottak, van, aki nem teljesen utasítja el, hanem egyes esetekben azért lehetővé tenné az abortuszt. „Szerintem vannak olyan helyzetek, amikor meg kell ezt vizsgálni. Ami viszont nem helyes, hogy olyan törvényünk van, amely értelmében akkor mehetnek az emberek abortuszra, amikor csak akarnak. Például, hogy a fiatalkorúak szülői hozzájárulás nélkül végeztethessék el” – véli egy tüntető.


Mások viszont a katolikus egyház életet védő álláspontjának megfelelően, még erőszak esetén sem tennék lehetővé az abortuszt. „Semmilyen körülmények között sem. Három lányom van, Indiában születtek. Örökbe fogadtam őket, szerintem nagylelkű volt az anyjuk, hogy nem vetette el őket, ami a legegyszerűbb lett volna, hanem úgy döntött, megszüli őket, és most három lányom van” – mondta egy nő.

A jelenlegi szabályozás szerint Spanyolországban a terhesség a 14. hétig szakítható meg, a magzat súlyos rendellenessége esetén azonban akár még a 22. héten is lehetőség van abortuszra.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Újabb feljelentés Magyar Péter ellen

Újabb feljelentés Magyar Péter ellen

Dúró Dórának a parlament folyosóján annyit mondott, kezét csókolom, de nem egyeztetett vele - így reagált Kocsis Máté az atv.hu-nak, miután Magyar Péter azt állította, hogy Kocsis és Dúró rendszeresen egyeztet.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!