2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar ráadás

Következik:

Hazahúzó 01:00

Külföld

Meghaladta a négyszázat a halottak száma

A Fülöp-szigetek után Hongkongban is életét vesztette egy koronavírussal fertőzött beteg, így Kína mellett már két másik országból jelentettek halottakat. Világszerte 27, Európában 7 államban ütötte fel a fejét a lázzal és tüdőgyulladással járó vírus. Összesen 426 áldozata és mintegy 20 ezer fertőzöttje van a járványnak.

  • Meghaladta a négyszázat a halottak száma

A WHO javaslatokat dolgoz ki a légijáratok újraindításához Kínába

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) javaslatokat dolgoz ki a légijáratok újraindításához Kínába - közölte Sylvie Briand, a WHO globális vészhelyzetekre történő felkészüléséért felelős igazgatója kedden Genfben. 

Sajtókonferenciáján Briand közölte azt is, hogy a WHO a héten telefonos konferenciát tart az utazási és turisztikai ágazatok képviselőivel. A megbeszélések célja, hogy újraindulhassanak a légijáratok Kínába. Az Egészségügyi Világszervezet olyan javaslatok kidolgozásán fáradozik, amelyek az utasszállítást végző repülőgépek legénységének védelmét szolgálják a tüdőgyulladást okozó új koronavírussal szemben.

"Az érintett vállalatok legénységei ténylegesen tartanak a fertőzéstől, mert repülés közben nagyon szoros közelségbe kerülnek az utasokkal, és veszélyben érzik magukat" - mondta.

"Konkrét ajánlásokat kell megfogalmaznunk ezekkel a vállalatokkal, hogy a személyzeteik biztonságban, védve érezhessék magukat, s újraindulhassanak a járatok Kínába" - jelentette ki a WHO illetékese. Ugyanakkor hozzátette: még ezzel együtt sem tudja szavatolni, hogy a járatok újraindulnak.

Hangsúlyozta, hogy nem kell világméretű járványról beszélni a közép-kínai Vuhanból szétterjedt új koronavírus esetében, inkább olyan megbetegedésről, amelynek több gócpontja van.

A WHO-tisztségviselő beszélt arról is, hogy bár az új típusú koronavírussal (2019-nCoV) fertőzötteknek védőmaszkot kell hordaniuk, de azokat, akik nem mutatják a betegség tüneteit, "a maszkok nem fogják százszázalékosan megóvni". Ehhez ugyanis gyakori kézmosásra és más higiéniai intézkedésekre van szükség.

Eddig 19 ország jelezte hivatalosan az Egészségügyi Világszervezetnek, hogy a járvánnyal összefüggésben intézkedéseket hozott, illetve korlátozásokat léptetett életbe. Briand szerint a WHO együttműködik ezekkel az országokkal, s reméli, hogy változtatnak azon politikájukon, hogy hazaszállítják állampolgáraikat Kínából.

Egymás után szállítják a koronavírussal fertőzött betegeket a közép-kínai Vuhanban létesített kórházba. A múlt hét végén elkészült, ezer férőhelyes egészségügyi intézmény alig néhány óra alatt megtelt.

A hét közepén újabb komplexumot adnak át, ahol a tervek szerint további 1500 beteget fognak kezelni. Jelenleg 1400 orvos és több mint 6 ezer ápoló dolgozik éjjel-nappal, hogy ellássa a pácienseket.

A munkálatokból a hadsereg tagjai is kiveszik részüket. Sok katonaorvos a korábbi kínai SARS- és az afrikai ebolajárványok idején szerzett tapasztalatokat. Peking január végén döntött úgy, hogy új klinikákat épít.

Kínában már több mint 400 halálos áldozatot követelt a lázzal és tüdőgyulladással járó kór. Peking adatai szerint a betegek száma meghaladta a 20 ezret.

A Fülöp-szigetek után Hongkongban is életét vesztette egy koronavírussal fertőzött páciens. A városvezetés tájékoztatása szerint a 39 éves helyi férfi más egészségügyi problémákkal is küzdött.

Világszerte 27, Európában 7 államban ütötte fel a fejét a vírus. Németországból 12, Franciaországból 6, Nagy-Britanniából és Olaszországból 2-2, Finnországból, Svédországból és Spanyolországból egyaránt 1 igazolt megbetegedést jelentettek az illetékes hatóságok.

A világ legfejlettebb ipari országai abban állapodtak meg, hogy összehangolják törekvéseiket, és felveszik a harcot a gyorsan terjedő járvánnyal. A G7-csoport tagjai együttes erővel keresik a vírus ellenszerét.

Szinte valamennyi repülőtéren hőkamerával ellenőrzik az utasokat, és egyre több ország megtiltja a beutazást a Kínából érkezőknek. Szakértők szerint a vírus cseppfertőzéssel és az emésztőrendszeren keresztül is terjed.

Az Egészségügyi Világszervezet illetékesei szerint a kór elsősorban az idősekre, a betegekre és a gyenge immunrendszerű emberekre jelenthet veszélyt.

Több országban új koronavírussal fertőzötteket jelentettek, folytatódik az evakuálás

Malajzia egészségügyi hatóságai kedden bejelentették, hogy a fertőzöttek száma tízre emelkedett, hozzátéve, hogy az eddigi kilenc kínai állampolgár után a mostani az első malajziai lakos, aki elkapta a betegséget.

Az ország egészségügyi minisztériuma szerint a férfi Szingapúrban járt, ahol kínai kollegáival találkozott, köztük olyannal, aki a közép-kínai Hupej tartomány székhelyéről, a járvány gócpontjának számító Vuhanból érkezett.

Ausztrália 241 állampolgárát evakuálta Vuhanból, közülük kettő kivételével mindegyik egészségesnek bizonyult. A két emberrel kapcsolatban Greg Hunt ausztrál egészségügyi miniszter közölte: náluk is minimális a fertőzés esélye.

Canberra döntésének értelmében az embereket az Ausztráliához tartozó Karácsony-szigeten helyezték karanténba.

Ausztrália - az Egyesült Államokhoz hasonlóan - megtiltotta a belépést minden Kínából érkező embernek, és eltanácsolta állampolgárait az ázsiai országba utazástól.

Az Air New Zealand új-zélandi légitársaság gépe kedden hagyja el Vuhant 70 új-zélandi és 50 ausztrál állampolgárral; az utóbbiak szintén a Karácsony-szigetre kerülnek a kéthetes karantén idejére.

Nyolc dél-koreai légitársaság ugyancsak felfüggeszti kínai járatainak nagy részét. A Korean Air Lines állami légitársaság kedden bejelentette, hogy 31 kínai járatából huszat átmeneti időre felfüggeszt.

Dél-Korea, ahol eddig 16 fertőzöttet regisztráltak, megtiltotta a beutazást a Hupej tartományból és az azon keresztül érkezőknek.

Az országban egy keddi rendelkezés értelmében szigorítják azoknak a büntetését, akik egészségügyi maszkokat halmoznak fel.

Tajvan, ahonnan tíz fertőzöttet jelentettek, éles szavakkal illette Kínát, amiért Peking megvétózta csatlakozását az Egészségügyi Világszervezethez (WHO), Tajpej szerint ez ugyanis megnehezíti a vírus elleni védekezést is.

Peking Tajvant Kína részének tekinti, és a vétót azzal indokolja, hogy Tajvan - Kínán keresztül - már képviselettel bír a szervezetben. A kínai vezetés azt is leszögezte, hogy minden szükséges információt megosztott Tajvannal a vírussal kapcsolatban.

Joanne Ou tajvani külügyi szóvivő ezzel szemben kedden azt mondta, hogy Tajpej elsősorban Washingtontól és Tokiótól kapott segítséget.

Bár Észak-Koreából nem jelentettek megbetegedést, Phenjan bejelentette, hogy megelőzés céljából 30 ezer egészségügyi dolgozót mozgósít.

Szakértők szerint a vírusnak súlyos következményei lehetnek Észak-Koreában a hiányos egészségügyi infrastruktúra miatt.

Vietnamban a kormány a hadsereget bízta meg azzal, hogy 950, Kínából Vietnamba érkező állampolgár karanténját biztosítsa. A Voice of Vietnam rádió azt közölte, az embereket két külön katonai táborban helyezik majd el a szükséges 14 napra.

Az országból újabb megbetegedést jelentettek, ezzel a fertőzöttek száma 9-re emelkedett. Vietnam 64 tartományából legalább 55-ben a kormány hétfői utasítására zárva maradtak az iskolák.

A tüdőgyulladást okozó új koronavírus decemberben jelent meg Vuhanban. A közép-kínai városból indult járvány 24 országot ért el bizonyítottan. A vírus több mint 20 ezer embert fertőzött meg, a túlnyomó többségüket Kínában. Az ázsiai országon kívül csupán nagyjából 150 fertőzést jelentettek az egészségügyi hatóságok. A halálos áldozatok száma 400 felett van, Kína szárazföldi részén kívül két haláleset történt, egy a Fülöp-szigeteken, egy Hongkongban.

MTI/Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!