2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Televíziós vásárlási műsorablak 10:00

Külföld

Több mint száz halálos áldozata van az oroszbarát akcióknak

Százhuszonketten haltak meg és mintegy kétszázan szenvedtek sérüléseket Kelet-Ukrajnában orosz állampolgárok által elkövetett, bűncselekménynek minősülő esetekben az ukrán főügyészség szerint. A vádhatóság nyomozást indított zsoldosok verbuválásának és kiképzésének ügyében is.

Nők és gyermekek követelték a donyecki Lenin téren a harcok befejezését. „Békét szeretnék, azt, hogy mindkét harcoló oldal megállapodásra jusson. Béketárgyalásokat szeretnék, és a vérfürdő és erőszak megállítását” – mondta egy donyecki nő.

Az oroszpárti szeparatisták közben városszerte újabb és újabb ellenőrző pontokat állítottak fel. „Az éjszaka csendesen és nyugodtan telt. Látja, békés minden, a buszvégállomás is működik, az emberek munkába utaznak. Mások elsétálnak mellettünk, de minden nyugodt, senkit sem bántunk, és minket sem bántanak. Azért vagyunk itt, hogy parancsot teljesítsünk” – mondta egy szeparatista.

A fővárosban a francia nagykövetség előtt tüntettek a Maidan téri autósok. Franciaország ugyanis 1,2 milliárd eurónyi üzletet kötött Oroszországgal. Az összegért cserébe Mistral típusú helikopterhordozókat adnak el Putyinéknak. „Most is támadnak minket azzal, hogy Franciaország Mistralokat ad el Oroszországnak. Úgy gondolom, hogy ez egy nagyon rossz üzenet Európától az orosz terrorista kormány felé” – mondta egy aktivista.

A francia kormány októberben vizsgálná felül az üzletet, ugyanakkor párizsi források szerint a 2011-ben kötött szerződés a két helikopterhordozóról, illetve további kettőről nem lesz része a a Moszkva ellen hozott szankcióknak. „Csak a szövetségeseinknek szabadna eladnunk ilyen fegyvereket, a NATO-nak és NATO-partnereknek. Nem szükséges Oroszországnak is eladnunk. Nem szabad. Azt akarjuk, hogy az európai, amerikai és francia politikusok feltegyék ezt a kérdést, hogy nyomás alá helyezzék Franciaországot: találjanak egy új vásárlót” – mondta egy Kijevben élő francia üzletember.

Az első hordozót, ami a Vlagyivosztok nevet kapta, 2014 utolsó negyedévében szállítja le Franciaország. A másodikat, Szevasztopolt pedig 2016-ban. A francia kormány szerint az Egyesült Államok nem jelezte rosszallását az ügylettel szemben.


Rómában zarándokok előtt tartott miséjén Ferenc pápa ismételten a megbékélésre szólított fel Ukrajnában. „Szomorú szívvel imádkozom az Ukrajna bizonyos részein zajló feszültség áldozataiért, csakúgy mint a Közép-Afrikai Köztársaságért. Ismételten teljes szívvel kérem a részt vevő feleket, hogy lépjenek túl a félreértéseken és türelemmel tárgyalásokat és megbékélést keressenek.

Az ukrán főügyészség közlése szerint eddig 122-en haltak meg és mintegy 200-an szenvedtek sérüléseket Kelet-Ukrajnában orosz állampolgárok által elkövetett bűncselekményekben. Nyomozás indult a zsoldosok verbuválásának és kiképzésének ügyében.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!