2024. 04. 17. Szerda Rudolf napja
Jelenleg a TV-ben:

Hazahúzó

Következik:

Rózsa Miklós a filmzenekirály 03:00

Külföld

Több ezren követeltek magasabb béreket és jobb munkakörülményeket

Több ezer tüntető vonult az utcákra Lengyelországban, a demonstrálók magasabb béreket és jobb munkakörülményeket követeltek. Az idei lengyel választásokhoz közeledve a kormányzó Jog és Igazságosság párt az életszínvonal emelkedését ígérte, ám sokan nem érzik igazságosnak a juttatások elosztását.

  • Több ezren követeltek magasabb béreket és jobb munkakörülményeket

Könnyező maszkokban vonultak fel a lengyel bírósági és ügyészségi alkalmazottak Varsó utcáin. A több ezer tüntető többek között magasabb béreket és jobb munkakörülményeket követelt.

„Itt és most 450 zloty béremelést követelünk még ebben a pénzügyi évben. Idén már 200 zlotyt kaptunk, de nem akarjuk, hogy hátrányosan különböztessenek meg bennünket a börtönőrökhöz és a rendőrökhöz képest” – mondta Edyta Odyjas, az igazságügyi alkalmazottak szakszervezetének elnöke.

A demonstrálók a Pénzügyminisztérium előtt gyülekeztek, majd a miniszterelnöki hivatalhoz vonultak, ahol a kormány sajtótájékoztatót tartott közkiadások tervezett emeléséről.

„Fogalmazzunk úgy, hogy túl vagyunk terhelve, rengeteg feladatunk van, de mindössze 1800 zloty nettó fizetést viszünk haza. A mindennapi munkaterhelésünkhöz képest, és tekintve, hogy mennyi mindent követelnek tőlünk, nagyon keveset keresünk” – mondta Damian Marciniec, bírósági titkár.

Az idei lengyel parlamenti választások előtt a kormányzó Jog és Igazságosság párt kampányígéretei között szerepel az életkörülmények javítása, ám a közszféra számos alkalmazottja úgy érzi, nem egyenlően oszlanak meg a juttatások. A kormánypárt a múlt hónapban jelentette be, hogy évente mintegy 3 billió forinttal növelik a közkiadásokat, amit azonban elsősorban a családtámogatások és a nyugdíjak emelésére fordítanának.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!