2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Több európai városban tüntettek Erdogan ellen

Hír TV

2018. január 28., vasárnap 19:30, frissítve: vasárnap 19:53

A török hadsereg Szíriában folytat offenzívát a kurdok ellen. A támadásoknak több civil áldozata volt. Erdogant a török belpolitikai tisztogatások miatt is bírálják.

Szíriai kurdok állásait lőtte a török légierő. A két fél tavaly még együtt harcolt az iszlamisták ellen, de a török elnök attól tart, hogy az iraki és szíriai kurdok az iszlamisták elleni sikereken felbuzdulva megpróbálnak létrehozni egy független Kurdisztánt. A Törökországban élő kurdok már évtizedek óta harcolnak ezért.

– A nehéz körülmények ellenére a katonáink folyamatosan haladnak előre. Eddig 484 terroristával végeztek és több fontos ellenőrző és kilátó pontot elfoglaltak – mondta a török elnök.

Kritikusok szerint az offenzívával Erdogan a török közigazgatási tisztogatásokról tereli el a figyelmet. A másfél évvel ezelőtti puccs óta már hozzávetőleg 200 ezer embert távolítottak el politikai okok miatt a közintézményekből és 40 ezren börtönbe kerültek. Az illiberális rezsim túlkapásai miatt több európai városban tüntetések voltak a hétvégén.

– Erdogan fasiszta rezsimje ellen tüntetünk, ami válogatás nélkül gyilkolja a kurd férfiakat és nőket. Azokat, akik legyőzték az Iszlám Állam terrorszervezetet. Akkor hősök voltak, most pedig a török hadsereg bombázza őket – mondja egy párizsi tüntető.

Törökország a NATO második legnagyobb hadsereggel rendelkező tagja, de a kurd offenzíva miatt Erdogan az Egyesült Államokkal is összetűzésbe került. Amerika ugyanis felszereléssel és fegyverekkel is támogatja pont azokat a kurdokat, akiket Erdogan ellenségnek tart.

– Erdogan gyerekgyilkos. A szíriai Afrin városában civileket öltek meg, köztük az egyik unokatestvéremet és három gyerekét. A török rezsim miért gyilkolhat büntetlenül civileket és gyerekeket? – kérdezi egy németországi tüntető.

A kölni felvonulást egyébként a rendőrség oszlatta fel szombat este, mert többen olyan zászlóval tüntettek, amin az EU-ban terrorszervezetnek minősített kurd munkáspárt alapítójának az arcképe volt.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!